Elfogadták a kormánypártok békepárti határozatát

Elfogadta az Országgyűlés pénteken a békepárti határozati javaslatot, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői.

A határozattal – amelyet 130 igen és 24 nem szavazat mellett szavaztak meg a képviselők – az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, és rögzíti: azt várja el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjen fel, és kerülje azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak. A dokumentum elítéli Oroszország katonai agresszióját, és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez. Leszögezi, hogy csak azonnali tűzszünettel, tárgyalásokkal és békével lehet életeket menteni. A 2022-es választások és a szankciókról szóló konzultáció eredményei egyértelműek: a fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség – áll a határozatban. A dokumentum szerint ezzel szemben

Európa a háborúba sodródás napjait éli, az Európai Parlament további fegyverszállításokat követel, a tagállamok egy része pedig már el is kötelezte magát emellett. Ezek a lépések világháborúhoz vezethetnek

– figyelmeztetnek. Rögzítették azt is: a Brüsszelben elfogadott gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, sőt a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével Európa finanszírozza Oroszország háborúját. A határozat ezért ellenzi azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét, elfogadhatatlannak nevezve, hogy Európa, és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.

A dokumentumban a parlament felkérte a kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az ukrajnai menekültek megsegítését, és arra is felhívják a figyelmet, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget. Megerősítették: Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja, és mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében. Felszólították a magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól és politikai akcióktól, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak vagy Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik.

(MTI)

A címlapképen  a békepárti határozati javaslatról szóló szavazás eredménye egy kijelzőn az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 31-én.  MTI/Kovács Attila

Iratkozzon fel hírlevelünkre