Alapjogokért Központ: túl vagyunk az inflációs csúcson, decemberre egy számjegyű lehet a pénzromlás

Minden jel szerint túl vagyunk a legfőképpen a brüsszeli elhibázott szankciós politika okozta általános pénzromlási folyamat csúcsán – állapította meg inflációs kutatásának eredményeit értékelve az Alapjogokért Központ az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

Persze ha megszüntetnék a szankciókat, az árdrágulás rövid távon akár meg is feleződne, de a februári éves alapú infláció, ha kis mértékben is, csökkent (0,3 százalékkal) a januárihoz képest – írták. Ebben mindenképpen szerepet játszanak a Gazdasági Versenyhivatalnak a széleskörben elterjedt agresszív kiskereskedelmi árazást visszaszorítani hivatott fogyasztóvédelmi vizsgálatai, amelyeket hamarosan kiegészít egy interneten keresztül is követhető árfigyelő adatbázis – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ.

Forrás: Alapjogokért Központ

Forrás: Alapjogokért Központ

Hozzátették, hogy a jól kalibrált árstopok és a rezsivédelmi politika is az infláció ellen hat, ez utóbbi eredménye, hogy a háztartási gázfogyasztás 80, a villamosáram-fogyasztás 65 százaléka a rezsicsökkentett kategóriába tartozik.
A nemzetközi térben azonban újabb, nem várt kockázatként jelenik meg az amerikai és európai bankpiaci fejlemények kapcsán előállt romló piaci és bizalmi hangulat, amely lassíthatja a kedvező inflációs folyamatokat – hívták fel a figyelmet. Összességében azonban kutatásuk szerint jó esély van arra, hogy az év második felében már gyorsabb ütemben csökkenő infláció az év vége előtt egy számjegyűvé váljon.

Forrás: Alapjogokért Központ

A címlapkép forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre