Gyilkosság áldozata lett 1987-ben a lengyel Fény-Élet katolikus mozgalom alapítója

Gyilkosság áldozata lett 1987-ben Franciszek Blachnicki lengyel katolikus pap, a Fény-Élet népszerű katolikus mozgalom alapítója – ismertették kedden Varsóban a Magyarországon is folytatott ügyészségi eljárás eredményeit a Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter részvételével tartott sajtóértekezleten.

A kommunista rendszer által üldözött, az 1981-es lengyelországi hadiállapot idején emigrációba kényszerült Franciszek Blachnicki atya 1987. február 27-én, 66 éves korában, váratlanul hunyt el az akkor nyugat-németországi Carlsbergben. 1995-ben megkezdődött a boldoggá avatási eljárása.

A keddi sajtóértekezleten Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, Karol Nawrocki, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) igazgatója, valamint Andrzej Pozorski, az IPN főügyésze elmondta: Blachnicki halála mérgezés következménye volt. A gyilkosság tényét az IPN ügyészei a Lengyelországban, Németországban, Ausztriában és Magyarországon végzett nyomozás során állapították meg – tették hozzá.

A rendelkezésre álló bizonyítékok és a tanúvallomások “arra engednek következtetni, hogy Blachnicki atya a kommunista rendszer egy újabb áldozata” – jelentette ki Ziobro a kommunizmus idején meggyilkolt papokra, köztük az 1984-ben megölt Jerzy Popieluszkóra utalva.

Pozorski elmondta: a hatóságok most a Blachnicki meggyilkolásában érintett személyek felelősségre vonására fognak törekedni. Blachnickit a második világháború idején a németek ellenállási tevékenységért halálra ítélték, amit később börtönbüntetésre változtattak. Bebörtönzése során az addig vallásilag közömbös Blachnicki hitre tért, a háború után papi szemináriumba jelentkezett.

Az 50-es években folytatott, tömegeket vonzó lelkipásztori munkája miatt a kommunista hatóságok négy hónapra letartóztatták, a sziléziai Katowicében ugyabban a zárkában helyezték el, ahol korábban a nácik tartották fogva.

1964 és 1972 között Blachnicki a Lublini Katolikus Egyetemen tanított, és széles körű lelkipásztori tevékenységet folytatott a II. Vatikáni Zsinat szellemében.

Megalapította a fiatalokat célzó Oázis mozgalmat, mely később családi közösségeket is magában foglaló Fény-Élet mozgalommá alakult át. A szervezet ma a világ mintegy 30 országában működik.

Carslbergi tartózkodása idején Blachnicki megalapította a Fény-Élet nemzetközi központot, amely elsősorban a kommunista rendszerben élő nemzetek lelki szabadságának elérését célozta.

Az IPN korábbi kutatása szerint Blachnicki tevékenysége Moszkva nemtetszését is kiváltotta. A lengyel kommunista titkosszolgálat egy házaspárt küldött Carlsbergbe, feladatuk a többi között Blachnicki megfigyelése, tevékenységének akadályozása volt. A házaspár a pap bizalmába férkőzött, és Blachnicki egy velük tartott találkozó után hunyt el hirtelen.

Az IPN szerint Blachnicki halála után néhány hónappal a német hírszerzés felfigyelt a lengyel ügynök házaspár tevékenységére, mire ők az akkori Jugoszlávián keresztül Magyarországra utaztak, ahonnan a lengyel titkosszolgálatok egy magas rangú tisztje kísérte őket Lengyelországba.

A gyilkosság megállapítása meggyorsíthatja Blachnicki boldoggá avatását: a Vatikán által megerősített vértanúsága esetén ugyanis nem lenne szükség a közbenjárására történt csoda egyházi elismerésére.

(Lucie Szymanowska/MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre