Megkezdődött az Együtt egyháznak lenni című konferencia Debrecenben

sekrestyést

Megkezdődött az Együtt egyháznak lenni című nemzetközi konferencia csütörtökön Debrecenben; a tudományos tanácskozás a leuenbergi konkordia aláírásának 50. évfordulója alkalmából – az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) által – meghirdetett jubileumi rendezvénysorozat kiemelt eseménye – közölték a szervezők az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az európai protestáns, evangélikus, református egyházak képviselői 1973. március 9-17. között a svájci leuenbergi konferenciaközpontban gyűltek össze, hogy aláírják a leuenbergi konkordiát az evangélium közös értelmezéséről. A nemzetközi konferencián – amelynek a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen ad otthont – olyan kérdésekre keresik a választ, hogy miben áll a leuenbergi egyezmény egyházi, teológiai és társadalmi-közéleti jelentősége, milyen jövő vár az európai protestánsokra, valamint hol lehet szerepük a béke, a társadalmi igazságosság és a környezet megőrzésére irányuló szolgálatban – írták. A háromnapos konferencián a hittudományok, illetve a vallás- és a bölcsésztudományok különböző területein tevékeny szakemberek, egyetemi oktatók, lelkészek és érdeklődő gyülekezeti tagok, doktorandusz és graduális képzésben tanuló hallgatók vesznek részt Európa minden régiójából, a GEKE tagegyházaiból és az ökumenikus testvéregyházakból.

A konferencia csütörtök esti, német nyelvű megnyitóján Fekete Károly tiszántúli református püspök rövid történelmi áttekintésében kitért arra, hogyan lett Debrecen a magyarországi protestantizmus egyik legfontosabb központja – tudatták a szervezők. Baráth Béla, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora az intézmény bemutatása mellett a református kollégium és a nagykönyvtár történetéről adott rövid áttekintést. A tájékoztatás szerint Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere arról beszélt, hogy a település az 1560-as évek elejétől református várossá vált, mára pedig az ökumenikus gondolkodás jegyében kiemelt módon járul hozzá a szoros vallási együttműködéshez, a lelki egységhez.

(MTI)

A címlapkép forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre