Elítéltek egy utcai prédikátort, amiért férfiként szólított meg egy transznemű nőt Angliában

Elítéltek egy utcai prédikátort Nagy-Britanniában, amiért rosszul határozta meg egy férfi nemét, miközben prédikált, és megjegyzést tett arra, hogy férfi létére női ruhában van.

Dave McConnellt 2021 nyarán tartóztatta le a brit rendőrség, mert „megsértett” egy biológiai férfit, amikor nem volt hajlandó őt nőnek nevezni. A már 15 éve prédikátorként tevékenykedő férfi miatt a brit terrorelhárítóknál is bejelentést tettek és a bíróság végül pénzbüntetésre és 80 óra közösségi munkára ítélte.

McConnell éppen Leeds-ben beszélt arról, hogy házasságtörők, részegeskedők és homoszexuálisok nem örökölik Isten országát, a homoszexualitást pedig utálatosságnak nevezte Isten szemében. Ekkor egy női ruhát viselő férfi többek hallatára megkérdezte McConnelltől, hogy Isten elfogadja-e az LMBTQ közösséget.

Nem, Isten gyűlöli a bűnt. Szóval ez az úriember azt kérdezte…

– mondta a prédikátor, de a hallgatósága rögtön kijavította őt, hogy a férfi valójában nő, McConnell azonban azt válaszolta erre, hogy nem, ez egy férfi. Erre egy járókelő nő azt mondta, hogy ő ugyanolyan nő, mint én vagyok. McConnell ezután folytatta az üzenetét és elmondta, hogy mit állít a Biblia a szexuális bűnökről és a homoszexualitásról, a tömegben álló biológiai férfit pedig úgy emlegette, hogy ez az „úriember”, és „férfi női ruhában”.

Az Egyesült Királyságban jelenleg nincs érvényben olyan törvény, ami kötelezővé tenné az előnyben részesített személyes névmások használatát. Ennek ellenére nem McConnell az egyetlen, aki elvesztette a munkáját, vagy letartóztatták azért, mert nem megfelelő névmást használt. 

Ami velem történt, az orwelli és nagyon riasztó. Amikor megtudtam, hogy jelentettek a terrorelhárításnál, arra gondoltam: mi történt ezzel az országgal? Teljesen észszerűtlen, ahogy velem bántak, és ennek mindenkit aggasztania kell, aki törődik a keresztény szabadságjogokkal és a szólásszabadsággal ebben az országban

– nyilatkozta McConnell a bírósági tárgyalása előtt. Ugyanakkor a férfi elmondta, a Bibliának hisz, vagyis hogy Isten férfinek és nőnek teremtette az embereket. Az előnyben részesített névmásokról kifejtette, ez világosan ellentmond a biológiai realitásnak. Az ügyészség azzal indokolta a vád legitimitását a prédikátor ellen, hogy az embereknek joguk van a véleményükhöz és hogy a nézeteiket kifejezzék. De amikor a szavaik túlmennek a vallási nézetek legitim kifejezésének határán és felkavaróvá, illetve fenyegetővé válnak, akkor a Királyi Ügyészség eljárást indít a szabályszegők ellen. McConnell a napokban fellebbez a korábbi bírósági döntés ellen.

Az eredeti cikket teljes terjedelmében a Daily Mail oldalán olvashatják.

Forrás: Daily Mail

A címlapkép forrása: Pixabay

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre