Jézus, mondhatnánk, „a szavak embere”. Mindenre tud frappáns választ adni. Nincs rejtve előtte semmi titok. Az evangéliumok még a hallgatásait is beszédesnek írják le. Mégis, egyetlen hely van, ahol az Ő szava is elakad. Amikor Isten országáról kellene valamit mondani. Akkor így fogalmaz: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam?” (Lk 13,18) Előzőleg már ránéztünk arra a problémára, hogy számunkra, akiknek a Földről van tapasztalatunk, elképzelhetetlen a Menny. Annyira nehéz a tiszta Jóságot, Szeretetet elképzelnünk és találkoznunk vele. Azonban, szeretném, ha nem csak a levegőben lógna ez az elmélet. A következőkben, ezért ránézünk néhány bibliai tanításra, hogy közel kerülhessünk az igaz Istenhez.
Mivel minden a teremtéssel kezdődik ebben a világban, így kezdjük mi is innen! Az Úr megalkotja a rajta kívül valót, ezt a világot. A teremtésben már azt halljuk, hogy nem csak végtelen gazdagságával tölti el ezt a Földet, hanem benne mindenről elmondja, hogy jónak alkotta az Isten. Az eredeti terv, hogy ebben a világban, megőrizve annak rendjét, eltöltünk egy kis időt. Ez az idő Isten megismerésére szolgált volna. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint a jegyesség időszaka. Ezen évek alatt, ha minden így maradt volna, a világ rendje és szépsége számunkra is megmutatta volna, kicsoda a Teremtő, hogy ezzel képessé tegyen a „boldogító igen” kimondására. S bár a bűn megrontotta ezt, még ma is sokan elmondják, hogy a természetben könnyebben imádkoznak, vagy sokak számára a depresszió, vagy a túlterheltség gyógyszere, ha kirándulnak, vagy a teremtéssel foglalkoznak. Képzeljük csak el, hogy milyen lehetett abban az állapotában, amit Paradicsomnak nevez a Biblia! Ahol még nem volt pusztítás, nem volt betegség.
Ráadásul, ebben az eredeti állapotában a világnak, ahogy a Teremtés könyve leírja, Isten is megjelent az emberek között! Ilyen szakaszok beszélnek erről: „meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén” (Ter 3,8), vagy Jézussal, a Bölcsességgel kapcsolatban: „Ott játszottam az egész földkerekségen, s örömmel voltam az emberek fiai között.” (Péld 8,31) Kézelfogható volt az Ő jelenléte ebben a harmóniában, amit megrontott a bűn. Milyen fontos megértenünk, hogy Isten közvetlen szeretettel van irántunk! Sokan úgy képzelik Őt el, hogy valahol távol ül a mennyei trónján, és onnan szörnyülködik a mi emberi bukásainkon. De ez Tőle idegen! Ami miatt távolinak érezzük, az a bűn.
Ezek a képek, viszont még csak ennek a világnak írták le az eredeti rendjét. Ha ez ilyen szép, hogy szinte mesének tekintjük és betennék sokan a szép, tanulságos, de fiktív történetek közé, képzeljük csak el, milyen lehet az Isten országa, ahova meghívott bennünket! Amiért minket megalkotott. Hiszen, Jézus példázatában, amikor az Utolsó Ítéletről beszél, és a jókat a jobbjára, a gonoszokat a baljára állítja, így fogalmaz az Ítélő az igazaknak: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta.” (Mt 25,34).
Vagyis, az eredeti terv az volt, hogy mindenki üdvözül. Mindenkinek személyre szabott helye van Isten szívében. És mit mond a balján állóknak?
„Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült.” (uott.) A poklot Isten nem az embernek készítette.
Feltehetnénk a kérdést, miért leli örömét Isten abban, hogy akik elkárhoznak örökre szenvednek! – De Ő nem leli ebben örömét, sőt, azt mondja:
hirdetés„Talán örömöm telik a bűnös halálában, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?” (Ez 18,23)
Istennek minden ember élete számít. De akkor miért tart örökké a szenvedés a kárhozatban? – Mert Isten eredeti terve az lett volna, s erre alkotta meg az ember természetét, hogy minden lélek örökké él Ővele. A bűneink felelőssége, azonban komoly dolog! Bár az Úr szeretné, hogy megtérjünk és éljünk, de elfogadja a makacs döntéseinket is. Ha valaki a „jegyesség időszaka”, vagyis a földi élet után nemet mond az Ő szeretetére, akkor ezt elfogadja. Bár Ő a teremtésünk előtt igent mondott ránk („Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy.” – Iz 43,1) Ha visszautasítjuk a megelőlegezett igenjét, azért még a lelkünk halhatatlan marad. Csakhogy, elszakadva attól, Aki maga az Élet, Aki a Szeretetkapcsolat minden személy között, már valójában mi sem élünk, csak létezünk. Ezt nevezzük kárhozatnak, vagy második halálnak, ahogy a Biblia fogalmazza. Örök létezés, élet nélkül, kötődések, szeretetkapcsolatok nélkül. Tulajdonképpen, már önmagunkkal sincs ott kapcsolatunk, vagyis az önazonosságunk is elvész, hiszen annak alapja, hogy Isten a saját képére alkotott minket. Ezért a sátán nem személy, sem az ördögök, sem a kárhozott lelkek.
De nagyon előre szaladtunk! A teremtésben az Úr azzal is megajándékoz, hogy nem csak életet ad nekünk, hanem személlyé tesz bennünket, amikor képessé tesz a szeretetre, s az ahhoz szükséges szabadságot is nekünk ajándékozza.
Mindebben a saját képére alkot minket, ami a legnagyobb méltóság ebben a világmindenségben! Milyen túlcsorduló szeretet készteti Őt, Akinek öröme teljes a létezésünk nélkül is, hogy mégis megalkossa azt, ami Tőle eltér, a világot! Csak az képes ennek a titoknak valamelyest a felszínét érinteni, aki érezte már a szeretet lángolását, amely arra sarkall, hogy a túlzáson is túlmenjen a másikért. A mi eredeti méltóságunk alapja nem bennünk van, hanem rajtunk túl, Istenben. Így elveszíteni sem tudjuk, bármennyit is romlanának a képességeink, tökéletességeink! Az embert, ezért a fogantatásától a haláláig megilleti ez a kiemelkedő méltóság, mely fölé emeli minden teremtménynek.
Amikor megtapasztaljuk ennek a világnak a harmóniáját, szépségét, valamit megsejthetünk annak Alkotójáról! Amikor meglátjuk a szeretetet két személy között, a Mennyország előízét ízlelgetjük. A remény, hogy az emberben van eredendő jóság is, nem csal meg minket. S ezekből körvonalak ragyognak fel: a Teremtő szépsége még a bűneink homályán is átfénylik.
Címlapkép: Pixabay
