Nicaraguában tilos lesz idén közterületen keresztutat járni

A nicaraguai kormány nagyböjt kezdetével megtiltotta, hogy a keresztények az utcákon keresztutat tartsanak. A keresztút fontos egyházi hagyomány nagyböjt péntekén és a nagyhéten. Az utcai szertartásoknak több nicaraguai templomban missziós szerepe is volt.

A nicaraguai La Prensa hírlap több konkrét esetről is beszámol. A granadai egyházmegye egyik templomában szolgáló Winder Morales atya nagyböjt első hetén bejelentette: „A hagyományosan nagyböjt péntekén tartott keresztutat idén csak a székesegyház körül tudjuk megtartani”.

Egy másik, Managua városában élő keresztény a következőt nyilatkozta a lapnak:

„A hamvazószerdai mise után megérkeztek a rendőrök és bejelentették, hogy nem engedélyezik a keresztút megtartását”.

Az állam csupán a templom épületében, vagy az egyház tulajdonában lévő területen engedélyezi a hagyományos nagyböjti és húsvéti szertartások megtartását. A La Prensa forrása szerint a leóni püspök, René Sandigo azt mondta a szentmise végén a híveknek, hogy bár őket még nem figyelmeztették a hatóságok, az esetleges félreértések, vagy konfliktusok elkerülése érdekében idén kivételesen náluk is a templomban lesz a keresztút.


Hirdetés

Sandigo volt az egyetlen püspök, aki 2021. november 7-én részt vett az elnökválasztáson. A többi vallási elöljáró tiltakozásból távol maradt. Ortega a szavazatok 75 százalékát szerezte meg, igaz, hét kihívóját a választás előtt nem sokkal letartóztatták, vagy házi őrizetbe vették.

Forrás: Catholic News Agency

A címlapkép forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb