Meg kell ismertetni az emlékhelyeket a következő generációkkal

A nemzeti és történelmi emlékhelyek nem önmagukért való dolgok, nem gondnokként kell rájuk vigyázni, hanem meg kell ismertetni azokat a következő generációkkal, hiszen ezek kapaszkodót nyújtanak az ezeréves magyar történelemhez – mondta a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója Budapesten, a szervezet által rendezett Családbarát emlékhely című konferencián.

Móczár Gábor kiemelte, a megismerés során fontos szerep jut a családoknak és az oktatásnak is, egy kutatás szerint ugyanis a fiatalok – saját bevallásuk szerint – a saját identitásukhoz szükséges kapaszkodókat a családtól és az iskolától kapják meg.

A NÖRI a közneveléshez úgy szeretne kapcsolódni, hogy hozzákezdett egy emlékezetpedagógiai program kidolgozásához.

A cél az, hogy a gyerekek a tanulmányaik során legalább egy emlékhelyre eljussanak és alaposan megismerjék azt, a családokhoz pedig a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) kötött újabb együttműködésen keresztül szeretnének még inkább kötődni


Hirdetés

– mondta a NÖRI főigazgatója.

Forrás: Nemzeti Örökség Intézete

Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke azt hangoztatta, hogy az emlékhelyeknek kötelező családbaráttá válniuk, mert csak így lehet történelmi eseményeket, helyszíneket, szereplőket a fiatalokhoz közel hozni, valamint a múltat, a jelent és a jövőt összekapcsolni.

Szintén kiemelte, hogy az iskolának lényeges szerepe van a történelem megismertetésében és ezen keresztül a nemzeti identitás kialakításában, ezért az oktatásban is meg kell jeleníteni az emlékezetpolitikát. Ugyanakkor

„a családokat mint intézményeket” is meg kell erősíteni, mivel családok nélkül nem létezik rendezett társadalom

– jelentette ki Harrach Péter.

Forrás: Nemzeti Örökség Intézete

A Családok szerepe a nemzeti emlékezet ápolásában című kerekasztal-beszélgetésen Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke arról beszélt, hogy manapság lazulnak a családi kapcsolatok, a nagyszülők nincsenek a közelben, ezért a helyi közösségeknek lehetne feladata bevonni a családokat az emlékhelyek megismerésébe.

Egy másik problémaként jelezte, hogy

a gyerekvállalás kitolódása miatt sokan nem is érik meg unokájuk születését. Ezért fontos foglalkozni azzal is, hogyan tudnák ezek az idős emberek továbbadni az emlékeiket

– tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a NOE tagsága körében készített felmérés alapján egy emlékhely egyrészt attól lesz családbarát, ha könnyen megközelíthető, és van büfé, másrészt pedig ha interaktív, élményalapú foglalkozásokat kínál a gyerekekkel érkezőknek.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke azt mondta,

habár a világban tényleg az látszik, hogy a generációk egyre inkább eltávolodnak egymástól, Magyarországon – az intézet kutatásai alapján – Nyugat-Európához képest erősebb a generációk közötti együttműködés, ez pedig erősíti a nemzeti identitást is, amelynek legfőbb forrása a család.

A KINCS elnöke rendkívül fontosnak nevezte, hogy a család történelmi múltját feltárják a gyerekek előtt, természetesen az életkoruknak megfelelően.

Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója rámutatott: a nemzet története családok történetéből áll össze, ezért rendkívül fontos lenne meghallgatni a család idősebb tagjainak visszaemlékezéseit a múltról, és ezáltal minél több történetet megmenteni a jövőnek.

Szintén felhívta a figyelmet arra,

a múlt szép és nemes, valamint nehéz részeit is érdemes feltárni, hiszen transzgenerációs hatása lehet az eltitkolt dolgoknak.

A rendezvényen a NOE és a NÖRI együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja a magyar kultúra múltját és kincseit megőrizni, megtartani a nemzeti emlékezetben, valamint továbbadni a fiatalabb generációknak, továbbá bejelentették, hogy a két szervezet megalapította az év családbarát emlékhelye-díjat is.

(MTI)

A címlapképen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatója beszél a Magyar Nemzeti Névtér tartalmi bővülésének bejelentésén az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) 2023. február 16-án. Forrás: MTI/Kovács Attila

'Fel a tetejéhez' gomb