Zarándoklat indul Hajdúnánásról Bocskai István fejedelem emlékére

Tizenhatodik alkalommal indul a hajdúvárosok küldöttsége a Bocskai-zarándoklatra február 21-én – tájékoztatta Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP), Hajdúnánás polgármestere, az út főszervezője az MTI-t.

A kétnapos zarándoklat résztvevői – Hajdúnánás, Hajdúdorog, Hajdúböszörmény, Vámospércs, Debrecen és Derecske települést képviselve polgármesterek, önkormányzati képviselők és Tasi Sándor (Fidesz-KDNP) vármegyei közgyűlési alelnök – felkeresik a Bocskai István fejedelem életéhez, uralkodásához kapcsolódó helyszíneket. A mintegy húsztagú delegációhoz Erdélyben csatlakozik Meleg Vilmos nagyváradi színész is.

A zarándoklat első állomása Mezőtelegd lesz, ahol a református templom kertjében a fejedelem felesége, Hagymássy Kata szobrát koszorúzzák meg.

Ezután Kolozsvárra érkezik a küldöttség. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében, amely Bocskai egykori szülőháza, Tonk Márton rektor fogadja a delegációt, majd megkoszorúzzák Bocskai István mellszobrát, valamint az egyetem külső falán található emléktáblát.

A következő állomás a gyulafehérvári római katolikus székesegyház, ahol a Kassán elhunyt Bocskai István koporsóját elhelyezték 1607. február 22-én.

A második napon a nagyenyedi vár falán koszorút helyeznek el a zarándokok az 1849. január 8-án lemészárolt magyarok emlékére.

Az utolsó állomás Nagyvárad, a Partiumi Keresztény Egyetem lesz, ahol Major Enikő rektorhelyettes fogadja küldöttséget, majd koszorút helyeznek el az egyetem udvarán található Bocskai-emléktáblánál.

(MTI)

A címlapképen Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester beszédet mond a székely menekülés és befogadás emléknapján a hajdúnánási református templom mellett 2019. szeptember 29-én. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre