Beperli a New York Times az Európai Bizottságot

Bírósághoz fordul a The New York Times az Európai Bizottsággal (EB) szemben, amiért nem adják ki az EB elnöke, Ursula von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közötti szöveges üzeneteket. A vesztegetésgyanús ügyben mintegy 35 milliárd euróról van szó. Az amerikai lap szerint a bizottságnak kötelessége közzétenni az üzeneteket, hiszen az EU országai több milliárd eurót költöttek a Covid–19-oltásokra, a Brüsszel által kötött szerződések alapján.

A pert még január 25-én indították az Európai Unió Bíróságán (EUB), amiről az amerikai lap annyit fűzött hozzá a Politicónak, hogy a The New York Times sok, információszabadságra vonatkozó kérelmet nyújt be, és sok az aktív ügy, emiatt jelenleg nem tudnak nyilatkozni, míg a von der Leyen vezette uniós intézmény elhárította a kéréseket.

Ursula von der Leyen még egy, The New York Timesnak 2021-ben adott interjúban árulta el, hogy gyakran vált üzeneteket a Pfizer-vezérigazgató Albert Bourlával, miközben az EB elnökeként épp 1,8 milliárd vakcina lekötéséről tárgyalt a gyógyszeripari céggel. Ezen év tavaszán már megfelelő mennyiségű oltóanyag volt Európában, de Ursula von der Leyen SMS-ekben megegyezett Bourlával legalább 900 millió, legfeljebb 1,8 milliárd adag vakcina beszerzéséről 35 milliárd euróért, adagonként nagyjából 19 euróért – idézi az Origo.

A pert az európai ombudsman, Emily O’Reilly tavaly januári vizsgálata előzte meg. Ebben a netzpolitik.org újságírója, Alexander Fanta adatigénylési kérelmét követően hivatali visszásságot állapított meg a Bizottságnak a szöveges üzenetek felkutatására tett kísérleteivel kapcsolatban. Az ombudsman ugyanakkor megállapította a vizsgálat során, hogy a bizottság nem szólította fel az elnök személyes irodáját a szövegek felkutatására.

Forrás: Politico, Origo

A címlapképen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtóértekezletet tart, miután tárgyalt Gitanas Nauseda litván elnökkel, Ingrida Simonyte litván miniszterelnökkel és Jens Stoltenberg NATO-fõtitkárral a vilniusi elnöki palotában 2021. november 28-án. Fotó: MTI/AP/Mindaugas Kulbis

 

'Fel a tetejéhez' gomb