Nyílt napot tart a Gyermekvasút

A Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson nyílt napot tart vasárnap 10 és 16 óra között, az érdeklődők még jelentkezhetnek a februárban induló gyermekvasutas tanfolyamra is.

A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit – közölte a MÁV Zrt. a csütörtöki közleményében.

Mint írják, a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban.

Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit, valamint a kisebbek papírból elkészíthetik saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat – olvasható a közleményben.

A tájékoztató szerint a nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják a látogatókat Széchenyihegyen: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a vasútbarátok felszállhatnak egy híres Mk45-ös mozdony és a budai hegyekben kuriózumnak számító Mk48-as dízelmozdony vezetőfülkéjébe is.

A rendezvény napján a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között, a vonal felső szakaszán félóránként gőzvontatású nosztalgiavonatok is indulnak.

A közlemény emlékeztetett arra, hogy azok a negyedikes, ötödikes és hatodikos gyerekek, akik kedvet kapnak a vasúti szolgálathoz, még regisztrálhatnak a február 4-én induló gyermekvasutas tanfolyamra. Újdonság, hogy a MÁV-alkalmazásban már gyermekvasúti napijegyek is kaphatók, melyekkel egész nap többször is lehet utazni a kisvonatokon – áll az összegzésben.

(MTI)

A címlapképen felirat látható a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Hűvösvölgy állomásán a vasút nyílt napján, 2019. január 27-én. Forrás: MTI/Mohai Balázs

Iratkozzon fel hírlevelünkre