Tizedik alkalommal hirdet Sepsiszentgyörgy ösztöndíjprogramot egyetemi hallgatóknak

Tizedik éve hirdetett ösztöndíjprogramot egyetemi hallgatók számára a székelyföldi Sepsiszentgyörgy önkormányzata – közölte kedden Antal Árpád polgármester. A programra alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő egyetemi hallgatók jelentkezhetnek, elsősorban olyanok, akik sepsiszentgyörgyi lakcímmel rendelkeznek.

A városvezetés olyan diákok számára is lehetővé teszi a részvételt, akik nem helyiek, de Sepsiszentgyörgyről és térségéről írnak szakdolgozatot.

A programmal „plusz motivációt” kívánnak adni a diákoknak, jelezni szeretnék, hogy támogatják őket tanulmányaik elvégzésében, céljaik elérésében – írta keddi Facebook-bejegyzésében Antal Árpád.

Az önkormányzat először 2014-ben hirdette meg az ösztöndíjprogramot, melynek keretösszege évi 100 000 lej (8 millió forint). Az odaítélt ösztöndíjak száma a keret kimerülésével zárul le.

Olyan 35 év alatti diákok pályázhatnak, akik alap-, mesteri vagy doktori képzésben vesznek részt bárhol a világon, és ebben a tanévben írják a disszertációjukat. A sepsiszentgyörgyi pályázók bármely témában, a más romániai településről származók kizárólag Sepsiszentgyörggyel kapcsolatos kutatásra igényelhetnek ösztöndíjat.

Az alapképzésben részt vevők havi 300 lej (24 000 Ft), a mesterképzősök havi 500 lej (40 000 Ft), a doktori képzés résztvevői havi 1000 lej (80 000 Ft) ösztöndíjat kapnak négy hónapig.

Az idei programra január 31-ig lehet jelentkezni.

(MTI)

A címlapképen Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere látható a szavazás után, a romániai parlamenti választásokon 2020. december 6-án. Forrás: MTI/Kátai Edit

Iratkozzon fel hírlevelünkre