Ferenc pápa újabb imanapot hirdetett meg az ukrajnai béke érdekében

Az egyházfő a vatikáni Szent Péter téren, a vasárnap déli úrangyala imádság után mondott olasz nyelvű beszédében közölte, hogy az idei ünnepnapon Szűz Mária közbenjárására bízza a békéért mondott imát.

Hozzátette, hogy a december 8-i ima „különösképpen a mártír ukrán népért” szól.

Ferenc pápa a háború kirobbanása óta több alkalommal mondott már imát a békéért az általános audienciákon. Egy hónappal a háború kezdete után, március 25-én a Szent Péter-bazilikában bemutatott bűnbánati szertartás keretében felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát Mária szeplőtelen szívének.

A szeplőtelen fogantatás hittétele IX. Piusz pápa idején vált egyházi dogmává 1854. december 8-án.

Egyik utódja, XII. Piusz pápa 1957-ben az ünnepen ellátogatott a Szeplőtelen fogantatás szobrához, amely Róma központjában, a Spanyol-lépcső szomszédságában található. Attól kezdve a pápák szokásává vált, hogy december 8-án a szobornál mondanak imádságot.


Hirdetés

Ferenc pápa a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben teljesen egyedül, a hajnali órákban kereste fel a szobrot a csoportosulás elkerülése érdekében. A Vatikán még nem közölte, hogy az idén a pápa hívők kíséretében keresi-e fel a szobrot, ahogyan a pandémia előtt volt szokás.

(MTI)

A címlapképen Ferenc pápa kerekesszékben ül egy betlehemi jászol előtt a Vatikán VI. Pál pápa termében 2022. december 3-án, a vatikáni karácsonyfa fényeinek felkapcsolása előtt. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

'Fel a tetejéhez' gomb