A Szentföldre látogatott az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár

Ott tartózkodása során a kánai menyegző helyszínére is ellátogatott és robbantásos merényletnek is tanúja volt a magyar delegáció.

Azbej Tristan államtitkár a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának delegációjával november 21-én a Szent Földre látogatott.

Hazatérésük után az M1 reggeli műsorában elmondta, az utazásnak egy konkrét és egy általános célja volt. Egyrészt meglátogatták a Hungary Helps által támogatott létesítményeket, másrészt tájékozódtak a szentföldi keresztények helyzetéről.

Az események közül kiemelte a a kánai menyegző helyszínén tett látogatásukat, ahol átadták a Ferences Kusztódia magyar támogatással épült oktatási és pasztorális központját. Az intézménynek kiemelten fontos szerepe van, mivel működésével elősegíti a helyi keresztény és muszlim közösségek békés együttélését.

Ott tartózkodása során az államtitkár találkozott jeruzsálemi keresztény egyházi vezetőkkel: III. Theophilos görög ortodox pátriárkával, Pierbattista Pizzaballa latin pátriárkával, valamint Nourhan Manougian örmény apostoli pátriárkával.

A rövid idő alatt egy tragikus eseménynek is tanúja volt a szentföldi delegáció: november 23-án két robbantásos merénylet is történt Jeruzsálemben. Az államtitkár Facebook bejegyzésében tájékoztatta követőit, hogy a magyar delegáció tagjai épségben van, és együttérzését fejezte ki az áldozatok családjainak.

Forrás, címlapkép: Azbej Tristan Facebook oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre