Hollik István: Mutassuk meg együtt, hogy Magyarország nem hagyja magát!

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Magyarország ki tudjon maradni a gázt és az atomenergiát érintő európai uniós szankciókból, ezért fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt akár írásos, akár online formában. „Mutassuk meg együtt, hogy Magyarország nem hagyja magát!” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Hollik István szerint Brüsszel kétségbeesetten próbálja bizonygatni, hogy a szankciók működnek, miközben éppen ennek az ellenkezője igaz. Hozzátette:

Brüsszel azért bizonygatja, hogy a szankciók működnek, mert már készítik elő a kilencedik szankciós csomagot, amely veszélyt jelent Magyarország gázellátására és az atomenergia felhasználására is.

Úgy fogalmazott: Brüsszel nem hajlandó szembenézni a valósággal. Akkor, amikor egész Európa szenved az inflációtól, a tagállamok sorra spórolási intézkedéseket vezetnek be és a gazdasági elemzők európai recesszióról írnak, az Európai Bizottság a közösségi médiában arról győzködi az európai lakosságot, hogy a szankciók hatékonyak és jól működnek.

Brüsszel nem hajlandó bevallani az európaiaknak, hogy hibát követtek el a szankciós politika meghirdetésével és főként azzal, hogy a szankciós rendszerbe az energiát is bevették

– hangsúlyozta Hollik István. A szankciók kárt okoznak Európának és minden európai állampolgár ezt a saját bőrén is érezheti, amikor bemegy vásárolni a boltba vagy megnézi a rezsiszámláját – emelte ki Hollik István.

Kijelentette: Brüsszel állítása arról, hogy a szankciók működnek, ellentétes az európai és a magyar emberek valóságérzékelésével. Ugyanis elszálló rezsiárak, szankciós infláció, ellátási problémák és gazdasági visszaesés jellemzi Európát.

Hollik István azt kérte a magyaroktól, hogy együtt üzenjék meg Brüsszelnek: hiába bizonygatják az ellenkezőjét, a szankciók nem működnek, kárt okoznak Európának és Magyarországnak.

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Hollik István

Iratkozzon fel hírlevelünkre