Tordai Bence sértő kijelentése után Hollik István állt ki a pedagógusok mellett

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese az Országgyűlésben becsmérelte a magyar oktatási rendszert. Úgy fogalmazott, “az iskola rosszabb állapotban adja vissza a gyerekeket a szülőknek, mint ahogy bekerültek”. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója nem ment el ez mellett, és szerdai felszólalásában kiállt a pedagógusok mellett.

Tordai Bence szerint a gyerekek borzasztó lelkiállapotban vannak, és a mentális egészségüket fenyegetik már.

Ezzel Tordai képviselő úr nem a kormányt kritizálja, hanem a pedagógusokat sértegeti, és az ő munkájukat minősíti

– fogalmazott Hollik István, majd hozzáfűzte, ez a kijelentés azt jelenti, hogy a pedagógusok nem adnak át semmilyen tudást, és nem tanítják meg a gyerekeket a közösségi együttműködésre. Ezt követően a Fidesz kommunikációs igazgatója megkérte a képviselőket, hogy még a vita hevében se sértegesség a pedagógusokat.

Forrás: Hollik István/Facebook

A címlapképen Tordai Bence, a Párbeszéd képviselõje napirend elõtt felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. október 28-án. Forrás: MTI/Kovács Attila

Iratkozzon fel hírlevelünkre