„A mai Európa nem működik”

Hol van a helyük a mai Európában a családoknak, a nemzeteknek? – teszi fel a kérdést az EU reformját sürgetve Rocco Buttiglione olasz kereszténydemokrata politikus, az Edith Stein Filozófiai Intézet professzora. Silvio Berlusconi egykori Európa-ügyi miniszterét a Habsburg Ottó Alapítvány és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciáján kérdezte a Magyar Nemzet.

A katolikus egyház világszerte bővül, noha Európában csökken a jelentősége. Az igazi kérdés tehát valójában az, fennmarad-e Európa? Minden civilizációnak megvan a maga életciklusa, és az az érzésem, Európa most egy ilyen ciklus végéhez közelít

– mondta Rocci Buttiglione, de gyorsan hozzátette, a jövőnk a gyermekeinken múlik, a születésszám márpedig alacsony Európában. Olaszországban például 1,3 az átlagos termékenységi ráta, ami persze nem jelenti azt, hogy minden nő vállal gyermeket. 

Egy spanyol kutató szerint Magyarország sokkal optimistább a családalapítással kapcsolatban


Hirdetés

A kereszténydemokrata politikus szerint az egyik legnagyobb probléma ezzel kapcsolatban a szexualitás, amely nem nyeri el valahogy azt az értelmet, amelyet pedig el kellene nyernie – fogalmazott.

Ma a kultúránk megreked az egyéjszakás kalandoknál, és úgy látom, a mai fiatal férfiak tartanak a nőktől, és senki nem segíti őket tanácsokkal.

– emelte ki Rocco Buttiglione, hozzátéve, a  szexuális nevelés feladata a szülőket illeti. Az új, jobboldali olasz kormányól szóló kérdésre elmondta, Melonival korábban sok mindenben nem értett egyet, „de meg kell hagyni, az elmúlt két-három évben nem vétett hibát” – fogalmazott. Hozzátette, az olaszok új miniszterelnökével ellentétben úgy érzi,  nem kevesebb, hanem több Európára van szükség.

Az európai szerződések nem jók, a lisszaboni kifejezetten rossz, Európa pedig, amelyet egy áleurópai ideológia nevében kormányoznak, mintha legalábbis csak jogokkal felruházott egyének élnének benne, nem működik. Sem ideológiailag, sem a gyakorlatban, Hol jut benne hely a családoknak, a nemzeteknek? Tombol az egoizmus, a nárcizmus. Nem ez az európai hagyomány

– fűzte hozzá az Edith Stein Filozófiai Intézet professzora. Szerinte ezért az európai elitek és az Európai Parlament felelős ezért,  akik ezt erőltetik. Arra a kérdésre, hogy vajon – ellentétben Magyarországgal és Lengyelországgal – legalább a Meloni-kormányt békén hagyják majd Brüsszelből mint egy alapító uniós tagállam vezetését, Rocco Buttiglione azt felelte, bizonyos vonatkozásokban — közös külügy-, védelmi vagy pénzügyminiszter — hatáskör-összevonásokra van szükség, számos területen viszont vissza kell adni a jogköröket a tagállamoknak.

Képletesen szólva ne Brüsszelből mondják meg az olaszoknak, hogyan kell spagettit készíteni vagy a magyaroknak, mitől lesz jó a gulyásleves!

– zárta az interjút a kereszténydemokrata politikus. 

Az interjút teljes terjedelmében a Magyar Nemzet oldalán olvashatják. 

(Forrás: Magyar Nemzet)

A címlapképen Rocco Buttiglione olasz kereszténydemokrata politikus, az Edith Stein Filozófiai Intézet professzora. Forrás: Flickr.com

'Fel a tetejéhez' gomb