Benyújtotta lemondását a dán miniszterelnök

Mette Frederiksen dán miniszterelnök szerdán közölte, hogy benyújtotta lemondását a királynőnek, és megkezdi a politikai középen átívelő koalíció lehetőségének feltérképezését.

A szociáldemokrata politikust támogató pártcsoport kismértékű győzelmet aratott a keddi parlamenti választásokon. A tárgyalások várhatóan hosszadalmasak lesznek, mivel Frederiksen támogatói és ellenfelei egyaránt kétségeket fogalmaztak meg egy ilyen koalíció megalakításával kapcsolatban. A baloldali blokk, amelynek Frederiksen szociáldemokrata pártja is tagja, 90 mandátumot szerzett, ami a lehető legcsekélyebb többség a 179 fős parlamentben, míg a jobboldali blokk 72 mandátummal rendelkezik, egy újonnan alakult centrista párt pedig 16-tal.
Frederiksen azzal kampányolt, hogy széles körű koalícióra van szükség a hagyományos bal- és jobboldali megosztottságon keresztül. Érvelése szerint a nemzetközi bizonytalanság idején politikai egységre van szükség.

(MTI)

A címlapképen Mette Frederiksen dán miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt vezetője a párt eredményváró rendezvényén a dániai előrehozott parlamenti választások estéjén. Forrás: MTI/EPA/Ritzau/Nikolai Linares

'Fel a tetejéhez' gomb