Molnár Miklós atya: A skizoid szorongó vallásossága

Végigmegyünk a négy személyiségstruktúra vallásos oldalain. Ezeknél az olvashatóság érdekében, nem térek majd ki minden aspektusra, csak a főbb motívumokra, amelyek a hittel kapcsolatosak. Mi elsősorban a szélsőségek oldaláról közelítünk, de mindenesetre igaz, hogy spektrumszerűen lehetnek súlyosabb, vagy enyhébb megjelenésűek a szorongásból fakadó viselkedési formák.

Az első szorongási forma az autonómiájáért harcoló, önátadástól félelmet átélő személyeket érintő, skizoid típus. Mivel ő gyermekkorában az anya ráhangolódását elégtelennek, vagy túl harsánynak élte meg, így hamar eltávolodik tőle, mintegy védelmet építve maga számára, hogy a megsemmisüléstől való félelmét enyhíteni tudja (a maga kezébe veszi a biztonság megteremtését). Ez a kötődésvesztés alakítja ki a személyiségének főbb vonásait és ebből fakadóan a kapcsolódás bárkihez alapvető hiányosságokat mutat, valamint minden közeledés szorongást kelt majd benne. (Éppen a kötődésvesztés miatt is sok homoszexuális ember érintett ebben a típusban.) Egyetlen személy társaságát fogadja el, a sajátját.

A vallásossága, ha egyáltalán megjelenik és nem lesz ateista, vagy a racionalitásra hivatkozva nem fogja elutasítani a kiszámíthatatlant, két irányban is szélsőséges lehet.

Vagy cinikusan fogja megközelíteni az istenélményeket, csodákat – titkon vágyva, hogy ő maga is átélhessen egyet, amivel együtt jár majd a dogmatikus rendszerekhez való viszony tagadása, elutasítása, a gyakran sokakban megütköztető utak keresése (ez az erős egyéniség esetén történik) – vagy a személytelensége miatt vonzóvá válik számára az absztrakt istenfogalom (az istenkép negatív, szinte felismerhetetlen), és szélsőségesen ragaszkodik az általa felfedezett és elismert utakhoz, mindenki mást megvetve, aki nem követi az ő általa elismert dogmákat (ez a gyengébb személyiség esetén mutatkozik). Ha a soha meg nem élt bizalom és kötődés hiányát vetíti ki az istenhitre, ateista lesz, ha pedig a vágyát akarja kiélni és megkeresni valamiféle kötődést, biztonságot, akkor hideg és racionalizáló hite alakul ki.

Mivel az érzelmeinket egészséges esetben az édesanyától való visszajelzésekből tanuljuk eleinte, így ennek hiánya az érzelmekkel való viharos kapcsolatot is fogja eredményezni nála.

Idegenkedik és fenyegetésként él meg minden érzelmi reakciót, megnyilvánulást. Ezért a hitében sem jelenik meg semmilyen személyes hang, inkább a rendszer, a kiszámítható vonzza. Mivel az anya esetleg túl sok impulzust adott, menekülni fog minden harsánytól (pl. karizmatikus imák, személyes tanúságtevés, érzelmek feltárása). Bizonytalan minden érzelmileg fontos helyzetben.

A gyermek a saját indulataival a szüleitől ellesett módon tanul meg megharcolni, vagy azokat késleltetni. Csakhogy amikor a gyermek nem tud kötődni a szüleihez, saját maga kezdi kialakítani az indulatkezelését. (Fokozhatja ezt, ha az agresszióját, vagy aktivitását a szülők a monitorokkal igyekeznek kezelni, azok erős stimuláló hatása miatt a gyermek szélsőségesen keresi majd az impulzusokat.) Az ilyen személy nem tanul meg az agressziójával bánni, megreked a gyermeki kontrollálatlan és iránytalan dühkitöréseknél. Gyakran lesz szüksége erős visszajelzésekre, hogy valamit megértsen a világból, így nála az agresszió is csak ennek a kicsikarására szolgál.

Mivel a bűntudatérzete is a kötődésben kapott jelzésekből születik, és az empátia a skizoidoknál nem jelentkezik, így gyakran lesz bántóan heves, kíméletlenül agresszív, leuraló az emberi kapcsolataiban, vagy a közösség egészével.

Az ilyen ember gyakran keveredik hitvitákba, mert a feszültség az egyetlen terület, ahol érzi, hogy kap valami visszajelzést az intimitás veszélye nélkül. Ezekben mindig lekezelő, fölényes, bár intellektuális képességei általában fejlettebbek másokénál, mivel ez volt az egyetlen szál, amin valahogy kapcsolódni tudott, és amivel előre védhette magát a közeledő veszélyektől, ezért általában képes legyűrni ellenfeleit.

Mivel nincs kötődés és nincs valós visszajelzés a külvilágtól, ami csak a mély kapcsolatokban lenne releváns, így sajátos erkölcsi rendet alakít ki magában. Általában megkülönböztet, még ha nem is verbalizálja a saját magára és másokra vonatkozó rendet („amit szabad nagyökörnek…”). Miközben kiváltságosnak érzi magát – ez főleg kompenzációként jelentkezik – így mélységes szorongást takar, s a legkisebb kritika, ellenkezés mélységes haragot szül benne.

Az agressziót nem is kezeli bűnként, inkább a saját kapcsolódási útjának tekinti a környezetével. Ha súlyosbodik a helyzet, a kezdeti disszociácókból egy egész kitalált világot alakíthat ki, amely szintén egocentrikus és amelynek oka az elszigeteltség.

Mivel szorongással tölti el minden személyes kapcsolat, így a szexuális vágyaival sem nagyon tud mit kezdeni, kiélését vagy csak formálisan „letudja”, mintha nem is ő tenné, vagy ha valakivel kapcsolatban éli meg, a másikat akkor is tárgyként kezeli. Gyakran nyitott lesz pl. a papságra, szerzetességre, mivel ott elkerülhető a szoros kapcsolat más emberekkel. Biztonságosnak éli meg az elefántcsonttornyot, de szorong is benne, mert vágyna valamiféle kötődésre, mégsem meri megélni senkivel. Isten is csak addig lesz fontos számára, amíg jól érzi magát Vele, megfelelő távolságból.

Elképzelhetjük, milyen súlyos következményekkel jár, amikor nála tébollyá alakul ez a szorongás!

Ha vezető, vagy pap lesz egy közösségben, általában csak intellektuális szinten keres kapcsolatot, vagy a liturgikus álca mögé bújva távolságot vesz fel az emberektől.

Számára mindenki más, de még önmaga is csak egy tárgy, amelyet saját céljaira használ fel. Egyébként emiatt a halállal való kapcsolata szinte közönyös lesz. Az eszmerendszerek, elméletek, tudományok megszállottja, nem a pasztorációé. Az elméletekben sem kötik majd a társadalmilag elfogadott normák, így gyakran új és mélyebb utakat talál a hitben is. A felszínesség ez esetben iszonyúan zavarni fogja és csak az általa elismert mélységeket fogadja el. A másik szélsőséges viszonyulás, ami megjelenhet náluk, a liturgikus rend teljes elutasítása. Ezeket a rítusokat ugyanis üresnek, nevetségesnek éli meg. Ilyen változatban gyakran találkozunk azzal, hogy nem mer igazán hinni, mert igyekszik megelőzni a csalódást, és így inkább nevetségessé teszi az egészet, magát helyezve a hitének legmagasabb fokára, mint szinte egy isten, aki felette áll az embereknek.

A kisgyermekekkel gyakran jó a kapcsolatuk, de ezekben is később lekezelővé válhat.

Összességében, bár erősen egocentrikus elakadásban élnek, ha sikerül valahogy előre lépniük és gyógyulniuk, gyakran hatalmas eredményeket képesek elérni, főleg az intellektuális hitmegközelítés területén.

A címlapkép forrása: Freepik.com