Erdogan száz évre tervez

Recep Tayyip Erdogan török elnök az ország következő száz évét meghatározó terveiről és egy olyan új alkotmányról beszélt, amely szerinte garantálni tudja majd az állampolgárok jogait, ezen belül a szabadságjogait.

A beszédet sokan kampányindító beszédnek tekintik, amely már a jövő júniusi parlamenti és elnökválasztást tartja szem előtt, illetve szó volt benne azokról az ünnepségekről, amelyeket a következő egy évben tartanak a Török Köztársaság megalapításának centenáriuma alkalmából.

Az elnök közölte, hogy addig is, amíg elkészül az új alkotmány, kormánya olyan módosításokat nyújt be a jelenlegihez, amelyben garantálják a nők számára a muszlim fejkendő használatát, és amely megvédi a családi értékeket a „perverz áramlatok fenyegetésétől”.

Az új alkotmányban megerősítést kap a „jogállamiság, a pluralizmus, az igazságszolgáltatás és az állampolgárok egyenlősége” – szögezte le.

Erdogan tervei között szerepel, hogy az ország bekerüljön a világ tíz legfejlettebb országa közé „a politika, a gazdaság, a technológia, a hadsereg és a diplomácia” területén, valamint csökkentik az ország energiafüggőségét a külföldi országoktól.

Kijelentette, hogy nem mond le az Isztambult keresztülszelő csatorna megépítésének tervéről, amely az elképzelés szerint enyhítené a Boszporusz zsúfoltságát, de amely környezetvédők szerint ökológiai károkat okozna.

(MTI)

A címlapképen Recep Tayyip Erdogan török elnök látható a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélése közben az Ázsiai Együttműködési és Bizalomerősítő Konferencia (CICA) asztanai találkozóján, a kétnapos esemény első napján, 2022. október 13-án. Forrás: MTI/AP/Szputnyik/Kreml/Pool/Vjacseszlav Profokjev

Iratkozzon fel hírlevelünkre