Gaal Gergely: A szabadság valódi mibenlétének a megértése az csak keresztényként értelmezhető igazán

A Váci Fidesz-KDNP, valamint a KDNP Pest megyei szervezete közös megemlékezést tartott október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján.

Ahogy beszámoltunk róla, az ünnepi alkalmon részt vett Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője, aki elmondta: Nem azokra emlékezünk a nemzeti ünnepeinken, akik Magyarország függetlenségéből feladtak volna egy fikarcnyit is. Nem azokat ünnepeljük. Nem azokról vannak elnevezve a köztereink, az utcáink, nem azoknak állnak itt a szobrai mindenhol, hanem azoknak, akik kiálltak a nemzet szabadságáért.

Rétvári Bence Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja kapcsán pedig úgy fogalmazott:

“Követeljük az azonnali tűzszünetet, követeljük a minél korábbi békét!”

Rétvári Bence: Nem azokra emlékezünk a nemzeti ünnepeinken, akik Magyarország függetlenségéből feladtak volna egy fikarcnyit is

A váci székesegyház előtti ünnepi műsoron közreműködött Nemcsák Károly, Jászai Mari-díjas érdemes művész, a József Attila színház igazgatója, Kontreczki Glória a Karolina Katolikus Általános Iskola diákja és  Fábián Zoltán gitárművész. Az ünnepi műsort követően Dr. Rusvay Tibor és Dr. Brusznyai Árpád emléktáblájának megkoszorúzására került sor.

Szádóczki Imre (elnök, Fidesz Vác), Pető Csilla (váci önkormányzati képviselő, Fidesz-KDNP), Rétvári Bence (a térség országgyűlési képviselője), Gaal Gergely (elnök, KDNP Pest megyei szervezete), és Kriksz István (elnök KDNP Vác) október 23-án Vácon Dr. Rusvay Tibor emléktáblája előtt. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

A közös koszorúzás után a KDNP Pest megyei szervezetének képviselői Dr. Pétery József  száműzetésben elhunyt megyéspüspök emléktáblájához vonultak, ahol Gaal Gergely megyei elnök helyezte el a szervezet koszorúját, és osztotta meg gondolatait:

“A mi szabadságszeretetünk legendásnak mondható a világban, ezért érdemes egy picit elgondolkodni azon, hogy mit jelent ez az egyén, és mit jelent mondjuk egy politikai közösség számára. Azért fontos ezen ma, a XXI. században gondolkodnunk, mert vannak olyan politikai erők Európában és a világban, akik a liberális szót használják a saját maguk meghatározására, amely szó eredetének köze van a szabadság attitűd kifejezéshez, mi mégsem tudunk azonosulni azzal.”

A szabadság valódi mibenlétének a megértése az csak keresztényként értelmezhető igazán

– jelentette ki Gaal Gergely.

KDNP Pest megyei szervezete koszorút helyez el Vácon Dr. Pétery József  száműzetésben elhunyt megyéspüspök emléktáblájánál. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Majd folytatta: Az én meggyőződésem szerint a szabadság az a szabad akaratban gyökerezik. A szabad akarat egy olyan adomány a Jóistentől, amely csak nekünk, emberi teremtményeknek adatott meg, más élőlények az ösztöneiket követik. Mi emberek ennél többek vagyunk, hiszen mi szabad akarattal dönthetünk az életünk minden helyzetében. De mit is jelent ez a döntés? A liberálisnak nevezett felfogás szerint ez azt jelentené, hogy szabadon dönthetünk bármiben, bármit megtehetünk, és az életünk minden pillanatában van lehetőségünk bármit megtenni. De vajon ez a valódi szabadság? Az én meggyőződésem az, hogy nem ez a valódi szabadság.

A valódi szabadság az, hogyha szabadon dönthetünk amellett, hogy mi mellett szeretnénk elköteleződni az életünkben. Az igazi szabadság, az nem azt jelenti, hogy nem köteleződünk el soha semmi iránt, hanem azt jelenti, hogy szabadon választhatunk, hogy mi mellett köteleződjünk el – hangsúlyozta a KDNP Pest megyei szervezetének elnöke.

KDNP Pest megyei szervezete október 23-án Vácon Dr. Pétery József  száműzetésben elhunyt megyéspüspök emléktáblájánál. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Elköteleződhetünk egy közösség mellett, a hazánk mellett, és végső soron elköteleződhetünk amellett, hogy mi a Jóisten céljait szeretnénk megvalósítani a mi életünkkel. Ez az igazi szabadság, és mi, magyarok szerintem ebben tudtunk a világnak jó példát mutatni, ezt a szabadságot tudtuk mi megvalósítani. Akkor tudunk kiteljesedni az életünkben, hogyha merünk döntéseket hozni. Olyan döntéseket is, amik akár az egész életünkre hatással vannak.

Az 1956-os szabadságharcosok pont erre mutatnak példát, akik egyik nap még nem tudták, hogy a másik nap egy olyan döntést hoznak, amely által az egész életük megváltozik, és mégsem bánták meg azt, hogy részt vettek a szabadságharcban, sőt, akár életüket is áldozták érte. Lehetséges, hogyha nem választották volna abban a pillanatban azt, hogy ők a szabadságharc részesévé válnak, akkor az utána hátralévő egész életükben saját magukat hibáztatták volna azért, hogy ott voltam, láttam mindent, részt vehettem volna benne, megtehettem volna a hazámért, amit meg kell, és mégsem tettem meg. Tehát a szabadság az igenis elköteleződést jelent. Azt, hogy szabadon választhatunk, hogy mi mellett köteleződhetünk el – emelte ki Gaal Gergely.

GK

Fotók: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre