Perintfalvi Rita: Nem akarom, hogy a katolikus egyház több pénzt kapjon a kormánytól

Minek nekünk ellenség, ha olyan hívőink vannak, mint Perintfalvi Rita? A „teológus” Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a népszámlálási űrlap valláshoz kapcsolódó kérdését katolikus hite ellenére üresen hagyta, ugyanis

nem szeretné, hogy emiatt az egyház több pénzt kapjon a kormánytól.

A semmis válaszon nem lepődünk meg, hiszen Perintfalvi már hónapokkal ezelőtt csoportos dezertálásra buzdította a híveket a katolikus egyházból, leginkább politikai okok miatt.

Emellett Hajnal Miklós jedizése után most egy új felekezeti forma is megjelent, Perintfalvi Rita büszkén osztotta meg egyik „híve” népszámlálási adatlapját, amelyen „ritáriánus” vallási formát jelölt meg, így könnyen lehet, hogy hamarosan új szekta alakul majd a „teológus” vezetésével.

Forrás: Facebook/Perintfalvi Rita

Mindeközben Hodász András, akit nem rég felmentettek a papi szolgálat alól, egy hete írt öt pontban arról, miért szereti az egyházát, ezért megvallja hitét a népszámláláson is.


Hirdetés

Ugyanis lehet nem egyetérteni a kormánnyal, nem szeretni Orbán Viktort, utálni a Fidesz-KDNP-t, de az Egyház közös.

A címlapkép forrása: Partizán Youtube-csatorna.

'Fel a tetejéhez' gomb