Louisianában találták meg a Jásztelekről ellopott harangot

A magyar-amerikai együttműködés nyomán huszonegy év után az Egyesült Államokból visszaérkezett Magyarországra a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jásztelek kápolnájának korábban ellopott harangja – közölte Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésben.

Ezt követően napokon belül visszakerülhet Jásztelekre a harang, amelyet több mint két évtizede loptak el a kápolna tornyából – tájékoztatott a külgazdasági és külügyminiszter. Mint írta:

a jászteleki Havas Boldogasszony kápolna tornyából 2001 szeptemberében lopták el az egyházközség régi, még 1937-ben öntött harangját.

A korabeli nyomozás nem vezetett eredményre, és több mint húsz év telt el, amikor is az Egyesült Államok Louisiana államában a helyi magyar közösség egy tagja ismerős feliratokkal díszített harangra lett figyelmes egy régiségkereskedésben.

Louisianában találták meg a Jásztelekről ellopott harangot (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)

A történetbe innentől a magyar diplomácia is becsatlakozott és az FBI-jal együttműködésben létrejött az a nyomozócsoport, amely előbb azonosította, majd lefoglalta a Havas Boldogasszony kápolna elveszettnek hitt harangját – írta a magyar diplomácia vezetője.

Az ügy háttere, hogy 2022 februárjában értesítést kapott „egy jászteleki feliratos harangról” a Külgazdasági és Külügyminisztériumon (KKM), majd a magyar rendőrség műkincsvédelmi alegységén keresztül, hogy az ismeretlen származású harang az amerikai műkereskedelemben bukkant fel.

A műtárgyfelügyeleti hatóságnak sikerült a lopás és az országból történt engedély nélküli kivitel bizonyítani, és a tulajdonjoggal kapcsolatos iratokat, nyilatkozatokat összegyűjteni, majd azokat az amerikai nyomozó szervek rendelkezésére bocsátani. A magyar rendőrség műkincsvédelmi alegységével együttműködésben sikerült elérni, hogy a lopott harangot az FBI végül lefoglalja – olvasható a bejegyzésben.

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Szijjártó Péter

Iratkozzon fel hírlevelünkre