Elutasította a szlovák parlament az LBMT-jogokat erősítő javaslatot

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) ellenzéki liberális párt nyújtott be javaslatot a parlamentnek az LMBT-jogok megerősítésének érdekében, miután múlt héten egy 19 éves fiatal agyonlőtt két férfit, valamint súlyosan megsebesített egy nőt egy pozsonyi melegbár előtt. A javaslatot azonban 130 képviselőből csak 50 támogatta.

A benyújtott javaslat értelmében azonosneműek a jegyző előtti nyilatkozattal hivatalos kapcsolatot létesíthettek volna, lehetővé vált volna számukra a közös ingatlanszerzést, az egymás utáni öröklést, hozzáférhettek volna egymás egészségügyi adataihoz, és élettársuk halála után özvegyi nyugdíjban részesülhettek volna.

„Ez a módosítás nem ártana senkinek, csak segítene. Meglepő, hogy két fiatal halála után sem képesek sem a politikusok, sem a társadalom átlépni a saját árnyékán. Sajnáljuk, hogy ilyen emberekből áll a parlamentünk” – nyilatkozta Jana Bittó Cigániková, az SaS egyik tagja.

A kormánykoalíció egyes tagjai azt mondták, hogy saját javaslatot fogalmaznak meg majd ebben a kérdésben.

Csehországgal ellentétben Szlovákiában azonos neműek nem léphetnek egymással bejegyzett élettársi kapcsolatra.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy megbízta Viliam Karas igazságügyi tárcavezetőt az LMBT-jogok erősítését célzó kormányzati törvényjavaslat előkészítésével.

Heger az SaS tervezetének elvetését firtató kérdésre válaszolva azzal felelt, hogy miniszterelnökként azt szeretné, hogy az ilyen jogszabályi változások a kormány kezdeményezésében valósuljanak meg.

A kormányfő egyben megerősítette, hogy a múlt szerdán egy pozsonyi melegbárnál történt merénylet elkövetője eredetileg őt akarta meggyilkolni.

A szlovák hatóságok által terrorcselekménynek minősített esettel összefüggésben kijelentette, hogy a csütörtökön kezdődő EU-csúcson is szóvá fogja tenni a terrorizmus, valamint a közösségi médiatartalmak szabályozásának kérdését.

(MTI)

A címlapképen Eduard Heger szlovák miniszterelnök látható az 51. Világgazdasági Fórumon a svájci Davosban 2022. május 25-én. Forrás: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller

Iratkozzon fel hírlevelünkre