Potápi Árpád: az újvidéki Európa Kollégium a vajdasági magyarság egyik bástyája

Az újvidéki Európa Kollégium szerves része, bástyája a vajdasági magyarságnak, és általa lehetővé vált, hogy a diákok magyar környezetben éljék a mindennapjaikat – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Újvidéken, ahol az Európa Kollégium elsőéves hallgatóinak a fogadásán vett részt.

A magyar szakkollégiumba nyolcadik alkalommal költözhettek be elsőévesek, az intézményt 2015-ben nyitották meg. A csütörtöki ünnepi rendezvényen elhangzott, hogy évről évre egyre több diák jelentkezik az Európa Kollégiumba, az idén 113 elsős kapott itt helyet. A kollégiumban mintegy négyszáz férőhely van. A magyar szakkollégium célja, hogy a magyar fiatalok magyar közösségben legyenek, tudják magukat képezni, magyar tudást szerezzenek, és ezt a tudást a szülőföldjükön adják tovább. Potápi Árpád János rámutatott, hogy a kollégiumban olyan 21. századi körülményeket biztosítanak az egyetemistáknak, amelyek lehetővé teszik a mindennapi életet és a bennlakást, de ennél sokkal többet is.

Az Európa Kollégium, az újvidéki magyarságnak a szellemi, a tudományos és a művészeti központja is egyben, de nyugodtan mondhatjuk azt, hogy általában véve a vajdasági magyarság egyik legjelentősebb bástyája

– húzta alá. Hozzátette: feltehetőleg azok, akik Újvidéken tanulnak, és az Európa Kollégiumban laknak, később visszatérnek a saját vajdasági közösségükbe, és azt a közösséget gazdagítják a tudásukkal és munkájukkal.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy az utóbbi tíz évben a magyar kormány hozzájárulásával megerősítették a magyar oktatást, a kulturális élet színtereit, az egyházi közösségeket, a médiát és a sportot, illetve a magyar politikai intézményrendszert is a Kárpát-medencében. Potápi Árpád János kitért arra is, hogy október elsején Szerbiában is népszámlálást tartanak, és arra kért mindenkit, hogy bátran vállalja magyar identitását, magyar nemzetiségét, mert a magyar nemzeti kisebbség létszámától is függ az, hogy milyen támogatásban részesülhet ez a közösség. Hozzátette, november 13-án pedig nemzeti tanácsi választás lesz, ezzel összefüggésben mindenkit arra biztatott, hogy iratkozzon fel a külön választói névjegyzékre, és menjen el szavazni.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, a növekvő diákszám azt is bizonyítja, hogy talán, ha lassan is, de sikerül a trendeket megváltoztatni, és az egyetemi hallgatók nagyobb száma tanul majd az Újvidéki Egyetem különböző szakjain. Az Európa Kollégium a magyar identitásmegőrzés szempontjából is példaértékű intézmény – húzta alá.


Hirdetés

Az elmúlt évtizedekben sok diák külföldön, főleg Magyarországon szerzett egyetemi oklevelet, és ők csak nagyon ritka esetben tértek vissza a szülőföldjükre. Pásztor István rámutatott, hogy a vajdasági magyaroknak az az érdekük, hogy a fiatalok itthon maradjanak, szülőföldjükön éljenek és boldoguljanak. Az Európa Kollégium ötlete 2005-ben született meg, 2008-ban helyezték el az intézmény alapkövét, majd vajdasági tartományi és anyaországi forrásokból kezdték el az építkezést, és 2015-ben fejezték be a munkálatokat. Vajdaság legnagyobb városában, Újvidéken korábban szétszórva éltek a magyar egyetemisták, ez a kollégium egy fedél alá gyűjti őket, hogy ne más nyelvi környezetben kelljen élniük.

(MTI)

A címlapkép forrása: MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb