A tarsolylemezek titkokat mesélnek a magyar múltról
A tarsolylemezekről Virágos Gáborral a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettesével beszélgettünk. Az interjúnkból az is kiderül, hogy kik és meddig használhatták e csodálatos ötvösremekeket.
– A közvélekedés szerint a tarsolylemezek a honfoglaló magyarok legjellegzetesebb viseletdísze, de valóban ezt támasztják alá a legújabb kutatási eredmények?
– Igen, a magyarországi kutatók megegyeznek abban, hogy ez a tárgycsoport egyértelműen a honfoglaláskori magyar ősökhöz köthető. A Kárpát-medencéből ismert tarsolylemezek mellett ismerünk még a mai Moldova, Ukrajna és Oroszország területén előkerült leleteket is. Utóbbiakat az Urál-Volga környékén találták, éppen ott, ahol a magyar őshaza is feltételezhető.
A tarsolylemezek gyakorlatilag a magyarság „nyomvonalán” végig megtalálhatók.
Ezért valószínűnek látszik, hogy ez egy népspecifikus viseleti tárgy lehetett. Van néhány külföldi kutató, akik a tarsolylemezeket részben – vagy egészben – a besenyőkhöz kívánják kötni, de ez igen valószínűtlen a Kárpát-medencében talált leletanyag datálása miatt. 
– Átvehették a tarsolylemezeket és a veretes tarsolyokat más népek is?
– Természetesen lehetséges, hogy egy-egy darabot átvettek. Tudjuk, hogy Skandináviában viszonylag népszerű viseletté vált a későbbiekben. Ismert, hogy a vikingek kapcsolatba kerültek a sztyeppén kelet-nyugat irányba mozgó lovasnomád népekkel, így minden bizonnyal a magyarokkal is. Viseletben, tárgyakban, bizonyos katonai együttműködések során beépülhetett az ő kultúrájukba is.
– A magyar népeknek dominánsnak kellett lenniük, hogyha azt átvették mások is?
– Ez nehezen lenne bizonyítható, hiszen ezeknek a tárgyaknak az eljutása számos módon megtörténhetett: kereskedelemmel, csempészettel, katonai akcióval vagy akár kulturális másolással is.
Meglátásom szerint ez egy oda-vissza ható folyamat része lehetett.
Az biztos, hogy valamifajta határozott erőt képviselhetett az a kultúra, az a népesség, aminek átvették bármilyen nyelvi, öltözködésbeli, vagy étkezésbeli elemét más népek. A tarsolyok esetében a magyarok lehettek a mintaadók. Más esetekben viszont a magyarok vehettek át más népektől bizonyos dolgokat.
– Ezek szerint a tarsolyok jellegzetesek. Mennyire gyakoriak?
– Sajnálatosan nagyon ritkán kerülnek elő tarsolylemezek. Az elmúlt százötven év tekintetében összesen negyvenet ismerünk az egész Kárpát-medencéből – abból is négy kallódik, vagy elveszett.
Februárban egy Páty határában történő temetőfeltáráson szerencsés módon két tarsolylemez is előkerült, pedig korábban csak 2011-ben bukkantak ilyen tárgyra a kutatók. A mostani kiállítás azért is unikális, mert ez az első alkalom, hogy az összes ismert és hozzáférhető Kárpát-medencéből előkerült tarsolylemez bemutatásra kerül. Ilyen még nem volt, és jó eséllyel nagyon sokáig nem is lesz.
– A díszítő motívumok mennyire tekinthetők egyedinek?
– A magyarság anyagi és kulturális díszítő motívumain nagyon erős a perzsa hatás.
Ezen nincs mit csodálkoznunk, mivel a korábbi őshaza és a vándorlási útvonalak számos ponton érintkeztek azokkal a területekkel, ahova a perzsa kultúra kisugárzott.
A motívumkincs elsőnek textilből, bőrből készült tárgyakon jelenhetett meg, csak azok nem maradtak ránk, kizárólag azok, amelyek fémből készültek: kifejezetten igaz ez a tarsolylemezekre. 
– A temetők leletanyaga alapján csak módosabbak tarsolyai ismerhetők meg?
– Igen, ugyanakkor a kutatás jó eséllyel azt is feltételezi, hogy ezek a lemezes és veretes tarsolyok nem csupán a gazdagságot jelképezték, hanem egyfajta társadalmi rangjelző szerepük is volt. Valószínűnek tűnik, hogy a tarsolyok a fejedelmi udvarból érkezhettek ajándékként. Elképzelhető, hogy ezeket a veretes és lemezes tarsolyokat a nagy fejedelem állandó katonaságához köthető vezetők kapták meg, egyfajta szimbolikus ajándékként.
A tarsolylemezek nem csak önmagukban jelezték a személy nagyságát, hanem ehhez további rang és társadalmi jelző elemek társultak.
Olyanok, mint például a veretes szíj, a lószerszámhoz tartozó díszes veretek, a szablya, hüvelyborítás, a süvegdísz stb. Minden, ami látványosan – messziről láthatóan – megkülönböztetett egy vezért egy alacsonyabb rangú katonától, vagy köznépi személytől. Azaz a tarsolyok fém díszítése nemcsak az anyagi jólétet feltételezte, hanem kifejezetten engedélyhez kötötten volt használható. 
– Ha a fejedelem küldte hű alattvalóinak ezeket a rangjelző eszközöket, akkor ebben a korban létezhettek ötvösközpontok is?
– Minden bizonnyal létezhettek ilyenek, bár erről meglehetősen kevés információval rendelkezünk. Jelen ismereteink azt valószínűsítik, hogy kellett, hogy létezzen valamifajta fejedelmi székhely.
Ami állandó vagy időszaki központja lehetett a kézműves csoportoknak is, amelyek bizonyos tevékenységet elláttak a fejedelem és köre részére.
Ez részben hasonlatos lehetett az Árpád-kori Magyar Királyság szerveződéséhez, ahol ellátófalvak jöttek létre a királyi vagy egyházi központok körül. Ahol a méhészettől a vadászatig kielégítették a felmerülő igényeket.
– Ha a fejedelmi rendszer részeként rangként osztották a tarsolyokat a katonai vezetőknek, akkor azoknak az államalapítással meg kellett szűnniük.
– Igen, ez így is történ. A változás a régészeti leletanyagon is tetten érhető. A datálások alapján úgy tűnik, hogy a tarsolylemezek nagyjából a 10. század első feléig lehettek használatban. Ez azt jelenti, hogy a Kárpát-medencébe költözés után egy-két – esetleg három – generáció használhatta a tarsolylemezeket. Minden bizonnyal a 955. évi augsburgi vereség, illetve a csaknem húsz évvel később a Bizánc felé zajló kalandozások megszűnésével a magyar vezetők változtatni kényszerültek. Általában István királyhoz kötjük ezt a váltást, de úgy tűnik, hogy már az előtte uralkodó fejedelmek is felismerték, hogy eljött az idő, amikor változtatásokra volt szükség, hogy a magyarságot megtarthassák a Kárpát-medencében. 
– A tarsolyok eltűnése ezek szerint a 10-11. századi átalakuló társadalom lenyomata?
– Igen, ez egyértelműen összefügg azzal, hogy a korábbi társadalmi-, és katonai struktúra megszűnik. Ezzel párhuzamosan épült fel az egyre inkább a nyugati típusú fegyverzetre, katonai és nyugati struktúrára alapuló állam. Azaz a magyarság vezetői fölismerték, hogy a korábbi, 9-10. századi katonai berendezkedéssel, hadrenddel és felszereltséggel képtelenek lesznek a jövőben megtartani az „országot”.
Ez pedig időben egybeeshetett azzal, hogy a honfoglalók feladták a Felső-Tisza-vidéket, mint a korábbi nagyfejedelmi központot, ahonnan a tarsolyoknak több, mint a fele is előkerült.
A 10. század második felében a fejedelmi központ fokozatosan a mai Dunakanyar–Velencei-tó közötti területre került át, ahonnan viszont már alig kerültek elő tarsolylemezek. A későbbiekben ezt Medium Regninek, azaz az ország közepének nevezték. A Székesfehérvár–Esztergom–Óbuda közötti háromszög a feudális Magyar Királyság világi és az egyházi hatalom központjává vált.
Tóth Gábor
Szenzáció – Ismeretlen magyar fejedelem nyomára bukkanhattak
A muszlim krónika, amely a magyar őstörténet számára is hasznos lehet
Kiemelt képünk forrása Szennyes Krisztián, Vasarnap.hu
