Novák Katalin: Magyarország a demokráciáért küzd

A magyar családpolitika alapvetéseiről, az ehhez kapcsolódó kormányzati intézkedésekről, a támogató és ösztönző lépésekről, valamint a szabad döntés jogáról beszélt Novák Katalin köztársasági elnök az Ohio állambeli Franciscan University katolikus egyetemen kedden, egyesült államokbeli látogatásának zárónapján.

Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, amikor döntést kell hozni

– ajánlotta a diákoknak, és Szent II. János Pál pápát idézve azt mondta: ne féljetek. Az előadását követő beszélgetésen a diákok Novák Katalint egyebek mellett a Magyarországot érő nemzetközi támadásokról, az értékek melletti kiállásról, a közép-európai együttműködésről, a keresztény közösségvállalásról, valamint Magyarország Oroszországhoz fűződő kapcsolatáról kérdezték. Utóbbival kapcsolatban a köztársasági elnök megerősítette: Magyarország álláspontja kristálytiszta, amikor elítéli az orosz agressziót Ukrajnában, és kiáll Ukrajna területi integritása mellett, ugyanakkor Oroszországgal pragmatikus kapcsolatra törekszik, hiszen a társadalom és gazdaság működését fenn kell tartani, amihez szükség van az orosz olajra és gázra. Megjegyezte, hogy a beszerzett energiahordozókért Magyarország fizet, az nem valamiféle ajándék. Hozzátette: a szankciókat tekintve is hasonló racionális és pragmatikus megközelítésre van szükség.

Steubenville 17 ezres város az Ohio folyó partján, közel Pennsylvania állam határához, katolikus egyeteme 3500 hallgatójával az Egyesült Államok egyik legnagyobb ilyen intézménye. Novák Katalin kedd délután Clevelandben, a Kossuth Lajos-szobránál tartott koszorúzáson idézte az egykori államférfi 1852-ben Ohio állam törvényhozásában a demokráciáról tartott beszédének részletét: Minden a népért és mindent a nép által. Semmit a népről a nép mellőzésével. A köztársasági elnök leszögezte: Magyarország még mindig ezekért az eszmékért és értékekért, valamint a demokráciáért küzd, azért, hogy az emberek dönthessenek arról, miként élnek. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Justin Bibb, Cleveland polgármestere, aki a nagyváros és Magyarország kapcsolatainak szorosabbra fűzését szorgalmazta, megemlítve, hogy Magyarország 13 Nobel-díjast adott a világnak, és Cleveland városának közelben álló egyetemén is több Nobel-díjas tanult.


Hirdetés

A köztársasági elnök a clevelandi Szent Imre Katolikus Templom közösségében részt vett a Görgey Artúr cserkészcsapat foglalkozásán, majd beszédet mondott a templom ünnepségén, ahol egyben összegezte másfél hetes amerikai látogatását. Felidézte: egy héttel korábban New York-ban az ENSZ Közgyűlésén a béke üzenetét képviselte, amikor azt mondta, legalább azokban a szervezetekben, amelyek a béke követeiként jöttek létre, legyen szó akár az ENSZ-ről vagy az Európai Unióról, amelyek mind békemisszióként jöttek létre, legalább itt gondolkodjunk, beszéljünk és tegyünk a békéért. Novák Katalin az amerikai magyar közösség felé azt a kérést fogalmazta meg: két évnyi nagyon nehéz járványos időszak után tegyenek meg mindent azért, hogy a közösségek ismét megerősödhessenek, ne mondjanak le a fizikai együttlét fontosságáról, szépségéről és lehetőségeiről, hiszen ezzel tudják segíteni a fiatalokat abban, hogy az az ajtó, amelyik Magyarországra nyílik, soha ne csukódjon be.

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Novák Katalin

'Fel a tetejéhez' gomb