125 éve született Szent VI. Pál pápa
Giovanni Battista Enrico Antonio Maria Montini néven látta meg a napvilágot a lombardiai Brescia közelében fekvő Concesio településen. Apja ügyvéd, ismert katolikus újságíró, a katolikus néppárt egyik alapítója, parlamenti képviselő volt. Giovanni gyenge egészségi állapota miatt nagyrészt magánúton végezte tanulmányait a jezsuiták iskolájában. 1916-tól tanult a papi szemináriumban, 1920-ban a bresciai székesegyházban szentelték pappá, de parókián nem szolgálhatott.
A római Pápai Gergely Egyetemen (Gregoriana) teológiai és kánonjogi tanulmányokat folytatott, tanult a La Sapienzia egyetem bölcsészkarán is, 1921-től a pápai diplomataképző akadémiát is látogatta. 1923-tól egy évig a varsói nunciatúrán teljesített szolgálatot, 1924-ben a Pápai Államtitkárságra került, s harmincegy évet töltött egyhuzamban a vatikáni Kúria szolgálatában. Itt Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Pius pápa (uralkodott 1939-1958) jobbkeze lett. Jóllehet önmagát Pacelli tanítványának tekintette, nem teljesen értett egyet annak politikájával, rokonszenvezett a kereszténydemokrata baloldallal. A pápa ezért 1954-ben váratlanul eltávolította a Vatikánból, és Milánó érsekévé nevezte ki, e minőségében elítélte a magyar forradalom leverését. Sokan már ekkor a jövendő pápát látták benne, de mivel még nem volt bíboros, nem tartozott a választható jelöltek közé. A Szent Péter trónját 1958-ban elfoglaló XXIII. János pápa szinte azonnal bíborossá és több vatikáni kongregáció tagjává nevezte ki.
XXIII. János halála után a mindkét előző pápával közeli kapcsolatban álló Montinit a konklávé szokatlan gyorsasággal, alig két nap és hat szavazás után, 1963. június 21-én a katolikus egyház fejévé választotta.
Az új pápa VI. Pál néven lépett Szent Péter trónjára, nevét Szent Pál előtti tisztelgésül választotta. VI. Pál kitűnő diplomata volt, a kiegyenlítésre, a kompromisszumra való törekvés jellemezte. A modern világ kérdéseire keresett válaszokat, de teológiai és erkölcsi ítéletei inkább a hagyománnyal voltak összhangban. Az egyházat a megfontolva haladás szellemében kormányozta, nyitottá tette más vallások és a nem keresztény világ felé, létrehozta a Keresztény Egység Titkárságát, a Nem-keresztények Titkárságát és a Nem-hívők Titkárságát. Folytatta az elődje által 1962-ben összehívott, a katolikus egyház történetében vízválasztót jelentő második vatikáni zsinatot. Reformintézkedései közé tartozott a püspöki szinódus létrehozása, a római Kúria újjászervezése, a liturgiareform támogatása, a szentmise új szertartásának bevezetése, az anyanyelvi misézés, az egyházjog revíziója, a bíborosi kollégium nemzetközivé tétele. Feloszlatta a nemesi testőrséget és a palotaőrséget, a Svájci Gárdát tette meg a Vatikán egyedüli fegyveres erejének.
Ugyanakkor konzervatív döntéseket hozott a papi nőtlenség, a vegyes házasság és a válás, továbbá a születésszabályozás kérdésében.
Nevezetes enciklikái közül az Ecclesiam suam (1964) szorgalmazta a párbeszédet a katolikus egyházon belül, a nem katolikus keresztényekkel és minden jóakaratú emberrel, az egyház szociális tanításával foglalkozó Populorum progressio (1967) azt hangsúlyozta, hogy a világ gazdagságának az egész emberiséget, nem csak keveseket kell szolgálnia. A Sacerdotalis caelibatus (1967) a papi nőtlenséget erősítette meg, a világszerte, még az egyházon belül is heves vitákat kiváltó Humanae vitae (1968) a mesterséges fogamzásgátlást ítélte el. Ő volt az első pápa, aki a Vatikán falai közül kilépve megkezdte utazásait a világegyházban. Több százezer kilométert repült, mind az öt földrészt bejárta, látogatást tett Izraelben, többször találkozott Athenagorasz konstantinápolyi ortodox pátriárkával, akivel 1965-ben kölcsönösen visszavonták az 1054-es egyházszakadáskor kimondott kiközösítéseket. Beszédet mondott az ENSZ-ben, meglátogatta az Egyházak Ökumenikus Tanácsát Genfben. A szocialista országokkal jobb kapcsolatok kialakítására törekedett, keleti politikájának fő képviselője Agostino Casaroli bíboros volt. Pápasága alatt oldódott meg a Mindszenty-ügy: 1974-ben felmentette az 1956-ban a budapesti amerikai nagykövetségre menekült és önként lemondani nem hajlandó bíborost esztergomi érseki és prímási méltóságából. 1977-ben fogadta a magyar pártvezető Kádár Jánost.
A 20. század egyik legjelentősebb katolikus egyházfője 1978. augusztus 6-án halt meg.
Az egyházat a modern korba bevezető egyházfőt Ferenc pápa 2014. október 19-én avatta boldoggá, miután 2013-ban az illetékes vatikáni kongregáció jóváhagyta az ehhez szükséges csodát, egy születendő gyermek VI. Pál közbenjárására bekövetkezett csodás gyógyulását. Ünnepeként az egyházfő születésnapját, szeptember 26-át jelölte meg. A szentté nyilvánításhoz szükséges második csoda 2014-ben történt: egy olasz asszony terhessége elején olyan betegséget kapott, amely a saját és születendő gyermeke életét is veszélyeztette, s az orvosok abortuszt javasoltak neki. Ő az akkor boldoggá avatott pápához fohászkodott, és lánya egészségesen született meg. Ferenc pápa 2018 márciusában írta alá azt a rendeletet, amely elismerte a csodákat, s 2018. október 14-én a Szent Péter téren, több mint hatvanezer hívő előtt szentté avatta elődjét.
