Krisztust szerető emberré válni

A dömösi Szent István király-plébánián augusztus 25. és 28. között összegyűltek azok a szabad állapotú fiatal férfiak, akikben felmerült a papi hivatás gondolata, és keresik, mire is hívja őket az Úr. Csépányi Gábor spirituális 2014-től az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatástisztázó referense, a lelkigyakorlat főszervezője. Vele beszélgetett Vámossy Erzsébet a Szent István-bazilikában. Az interjú teljes, nyomtatott változata az Új Ember 2022. szeptember 18-i számában jelent meg.

– Hány résztvevővel és hogyan zajlott a hivatástisztázó lelkigyakorlat?

– Az évtizedek óta működő lelkigyakorlaton évente változó – egy és tizenhárom közötti – a jelentkezők száma. Idén heten jöttek el. A dömösi plébánián matracokon alszunk, kissé nomád körülmények között, de festői a környezet, és kiválóan alkalmas arra, hogy elmélyüljünk az imádságban. Különböző imagyakorlatokon keresztül fedezzük fel Isten közelségét, aki amúgy is közel van hozzánk, talán jobban is, mint mi önmagunkhoz, ahogyan Szent Ágoston is mondja. A fiatalok ebben a közelségben, az Istennel való kommunikációban felfedezhetik a hívást. Tanúságtevő kispapokat is meg szoktunk hívni a lelkigyakorlatra.

– Nemcsak a papi hivatásban, hanem a házasságban is azt látjuk, hogy manapság nehéz az elköteleződés. Miért van ez?

– Sokan attól félnek, ha kiválasztanak egy utat, azzal elszalasztanak más lehetőségeket. Azt hiszik, ha sok mindenre nemet mondanak, nem lesz életük, nem lesznek szabadok. Pedig akkor válok szabaddá, amikor tudom, mire és kinek mondok igent, kinek hiszek. Ha ez megvan, akkor lesz az életem teljes egész, mert akkor tudom odaadni magam.

Egy átmeneti igenben nem lesz teljes és őszinte önátadás, nem lesz boldogság. Minden hivatásnak és elköteleződésnek ez a titka. Mi, katolikusok a teljesség szerint gondolkodunk, holisztikus szemléletűek vagyunk, az örök élet távlatában látjuk meg a hivatásunkat. Mindenkinek az a hivatása, hogy Istennel legyen, de hogy milyen életállapotban, az már attól függ, hol tud Krisztus-szeretőbb emberré válni. Ezért fontos a megkülönböztetés, ami jó esetben már ifjúkorban megtörténik, de előfordul, hogy később érik be az igen, akkor jön meg hozzá a bátorság.

– Hogyan lehet megállapítani, hogy egy fiatalnak papi hivatása van?

– Három szempontot vizsgálunk. Az első, hogy kaptam-e Jézustól személyes meghívást a papságra, van-e erről személyes tapasztalatom. A második, hogy mi a vágyam, mit szeretnék válaszolni erre a hívásra. A harmadik szempont pedig az, hogy az Egyház is igent mond-e minderre. Ha ez a három komponens megvan, az azt jelenti, hogy az illetőnek papi hivatása van.

– Lehet nemet mondani Isten hívására? Nem okoz ez belső meghasonlottságot?

– De, okozhat, ám lehet nemet mondani. Az Úr szeretete nem birtokba vesz, hanem szabadon hagy. Látunk erre példát az Újszövetségben is, például a tékozló fiú történetét. Az Atya nem örvendezett, de elengedte a fiát, biztosan tudta, hogy egyszer vissza fog jönni. Én azt vallom, hogy Istennek mindenkivel terve van.

– Hogyan, miből érezheti meg valaki, hogy Isten a papságra hívja? 

– A papi hivatás vissza-visszatérő belső indítás. Újra és újra eszembe jut, hogy talán papnak szólít az Úristen. Jól érzem magam az oltár körül, a szabadidőm jelentős részét a plébánián töltöm, mások szolgálatában. Sokszor tapasztalható egyfajta belső vonzódás is az Eucharisztiához. Fontos eleme a hivatáskeresésnek, hogy szabadon történjen.

Nagyon káros, ha valakinek azt mondják: neked pedig papi hivatásod van. Azt az egyénnek kell felfedeznie, és az istenkapcsolatából következik. Nem adhat neki papi hivatást más, mert akkor nem fogja megtalálni benne a helyét. Lehet, hogy még a szentelésig is eljut, de nagyobb kárt okoz, ha kilép. Olyan az igazi hívás, mint amikor valaki megtalálja a menyasszonyát, együtt tervezgetik az életüket, aztán összekötik, és ebben az életszövetségben maradnak. Nem feltétlenül jár nagy érzésekkel a papi hivatás. Mindenesetre, ha a szentelés előtt semmilyen papi jellegű feladathoz nincs tehetsége valakinek, ha nem igazán érzi otthon magát az oltár körül, akkor érdemes felülvizsgálnia a motivációit. Jó lelkivezetővel könnyebb a megfelelő úton maradni.

– Említette, hogy az Egyház is megvizsgálja, van-e hivatás.

– Az Egyház igenje a püspök igenje, ő fogadja el munkatársául a jelentkezőt. Ha valaki elmegy konkurzusra, és az adott egyházmegyében nem veszik fel, akkor oda nincs hivatása. Attól még a karizmáit máshol kamatoztatni tudja. Szabad állapotú, elköteleződésre képes férfiakat vár az Egyház, akik testileg-lelkileg egészségesek. Vannak szentelési akadályok, ha valaki ilyennel bír, akkor nem veszik fel.

– Van a fiataloknak más lehetőségük is a hivatásuk megvizsgálására?

– A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán az Iránytű Hivatástisztázó Műhely egy kétszer hatalkalmas interaktív foglalkozás, amelyre kéthetente szerda esténként kerül sor. Öten tartjuk, különböző szerzetesrendek hivatásgondozó szerzetesei és én, egyházmegyés papként. Erre azokat a fiatalokat hívjuk, akiknek az a kérdésük, hogy van-e papi vagy szerzetesi hivatásuk. Szó esik itt önismeretről, istenismeretről, a kettő kapcsolatáról, a kapcsolatokról általában, életszentségről és életállapotokról, a döntéshozatali mechanizmusokról. Ez utóbbiaknak Nagy Bálint jezsuita atya a specialistája. Fő témáink: a hivatás mint identitás, a papság és a szerzetesség közelről. És tanulunk imádkozni, ami a legfontosabb. Ha a hivatásodra vagy kíváncsi, akkor imádkozzál, de igaziból, és ebben segítünk.

– Sok szó esik mostanában a cölibátusról.

– Ha valaki papi hivatást érez, ezzel a kérdéssel fog a leggyakrabban találkozni. Azért, mert ez egy felkiáltójel, a legerősebb jele annak, hogy Isten élő személy, akivel életre szólóan elköteleződhetek. A mennyek országáért vállalt cölibátus az ember Istennel közösségben töltött végső elhívásának elővételezése: az örökkévalóságban Jézus mondása szerint már nem nősülnek, nem mennek férjhez az emberek, hanem az angyalokhoz válnak hasonlóvá (vö. Mt 22,30), és ott az Isten szeretete tölti be a szíveket. Vagyis a házastársi életszövetség csak erre az életre szól, és hivatása szerint mutat Krisztusnak az Egyházzal kötött felbonthatatlan szövetségére.

Az eredeti teljes írás itt olvasható el.

(Forrás: Magyar Kurír)

A címlapképen Dr. Csépányi Gábor atya, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatástisztázó referense látható. Fotó: Lambert Attila