Egy vérből vagyunk – jótékonysági futás a nehéz sorsú gyermekekért és a magyar kultúráért
Idén ötödik alkalommal rajtol el szeptember 20-án az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás az erdélyi árvák megsegítésére. Most először – a Petőfi-emlékév alkalmából – kulturális programok is kapcsolódnak az eseményhez. Gui Angéla, az Egy vérből vagyunk alapítvány alapítója beszélt nekünk a kezdeményezésről, ami a mi kedvünket is meghozta a jótékonykodáshoz.
Szeptember 20-án Kiskőrösről rajtol el az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás, majd Koltón, a Teleki kastélynál ér véget szeptember 25-én. A célba érkezést szentmise, majd több órás élményprogram követi, amelynek keretében a Teleki kastélyt is meglátogatja a programon résztvevő körülbelül 200 gyermekotthonban élő és nehéz sorsú gyermek. Csaba testvér gyermekei mellett két kárpátaljai gyermekotthon lakói is ott lesznek, sőt érkeznek majd a magyarfülpösi és a nagybányai szórványkollégium lakói is. Herczegh Anita, Áder János felesége, az általa alapított Regőczy István Alapítvány keretében hoz el gyerekeket .
Az Egy vérből vagyunk alapítvány által felkért ultrafutók 500 kilométeren át fognak futni. Hozzájuk lehet minden nap 2-3 ponton csatlakozni.
– Idén ötödik alkalommal rendezik meg a jótékonysági futást, hogyan jött annak idején, az első előtt az ötlet?
– Az Egy vérből vagyunk nevű futóeseményt ötödik alkalommal szervezzük, de az első jótékonysági futás 2015-ben volt. Böjte Csabát kerestem meg, és megkérdeztem tőle, mit szólna ahhoz, ha elfutnánk Déváról Budapestre, és a kezdeményezéssel az ő gyermekotthonát támogatnánk.
Ez éppen 500 kilométer, és sikerült öt nap alatt 5 millió forintot összegyűjteni. Miközben futottunk, a gyerekek egy budapesti élménytáborban vehettek részt, és az utolsó kilométereket velünk együtt futották. Ez az esemény olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, kell, hogy legyen folytatása.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy az esemény nem csak az anyagi támogatás szempontjából, de lelkileg is hatalmas feltöltődés volt. Nem csak a gyerekeknek, de nekünk, szervezőknek is.
Én magam rengeteg szeretet kaptam a futás alatt, és annyi jó emberrel találkoztam, akikkel soha nem hozott volna össze a sors, hogyha nincs ilyen jótékonysági esemény. Másokon is azt látom, hogy az önkénteskedés rengeteg örömet, és boldogságot ad nekik.
Maga a futás pedig egy valódi lelki út a futók számára. Egy nagyon hosszú belső utat is bejárunk, aminek a végén közelebb kerülünk önmagunkhoz, és ahhoz, aki teremtett.
– Arról már sokat beszélt korábban, hogy miért csinálja mindezt. A nagyobb kérdés, hogy hogyan? Hiszen, ha jól tudom, a kezdetekben nagyon egyedül volt…
– Megfelelően őrültnek kell lenni, hogy az ember egy ilyet elkezdjen, és ahhoz még őrültebbnek, hogy folytassa. Kell hozzá egy komoly lelkesedés. Én ezt a Jóistentől kapom.
Aki még nem szervezett ilyen eseményt, az nem tudja elképzelni, hogy emögött mennyi munka van. Van egy segítőm, aki az alapítványnak dolgozik ezeknek a rendezvényeknek a megvalósításán, de én magam is több ezer üzenetet írok, sok emberrel egyeztetek egy-egy esemény kapcsán. Ez valóban rengetegnek tűnik, de mérhetetlen erőt kapok egyrészt a hitemből, másrészt a segítőkész emberektől.
Bármilyen célra gyűjtök – legyen szó sportcipőkről, vagy új kazánról – nagyon sokan írnak nekem, követnek, és segítenek.
Hihetetlennek tűnik, hogy emberek a világ másik részéről elhiszik, hogy én vagyok, hogy az alapítvány pénzéből valóban a gyerekeknek segítek, és támogatnak.
Számtalan utalás érkezik az alapítványnak számomra ismeretlen emberektől, ami erőt ad ahhoz, hogy folytassam a munkámat. De ugyanígy erőt adnak a gyerekek is, akik a szeretetükkel viszonozzák a segítséget.
Csak, hogy egy példát mondjak, nemrég derült ki, hogy a magyarfülpösi gyerekek, akiknek tavaly segítettünk, szintén ott lesznek a koltói célba érkezésünkkor. A kollégium vezetője írt nekem, hogy mindannyian csatlakoznak hozzánk az utolsó száz méteren, és abban a cipőben lesznek, amit az idén nyáron számukra szervezett sporttáborban kaptak tőlünk. 
Abban, hogy adtunk nekik egy cipőt, önmagában nincs semmi rendkívüli. De az, hogy évek óta adományoztunk számukra lábbelit, és, minden évben visszamegyünk hozzájuk, olyan élményértéket ad a sportcipőnek, amivel ezek a nehéz sorsú gyermekek a lelki megküzdés útját is tapossák.
Kapok néha kritikát, hogy miért veszek új cipőket nekik, miért nem jó a használt, vagy az, ami kevesebbe kerül. Itt nem az a kérdés, hogy drága vagy olcsó, hanem az a kérdés, hogy milyen élményt tudok mellé tenni, hogy valóban visszamegyünk-e, nemcsak átadjuk, megnézzük őket a legszebb ruhájukban, hogy előadnak egy verset, hanem ott vagyunk velük, amikor fáj nekik, amikor sírnak, együtt örülünk, együtt sportolunk, és visszamegyünk. Egyébként én azt is vallom, hogy minél szegényebb valaki, annál jobb minőséget kell adni neki, mert ő nem cseréli le hetente. 
– Ezzel kapcsolatban nem fél attól, hogy mi lesz, ha valamiért nem tud visszamenni, vagy nem tud annyi adományt összegyűjteni?
– Dehogynem, rengeteg teher van rajtam, én is aggódom a jövő miatt. Nem számítottunk a koronavírusra sem, az egy nagyon nehéz időszak volt. Folyamatosan újra kellett tervezni az utazásaimat. Aztán jött a háború, utána hasmenésjárvány tört ki, meg himlőjárvány, tehát a gyermekotthonokban mindig van valami.
Nekik meg kellett tanulniuk bízni bennem, hogy tudják: ha azt mondom, jövök, amint jönni tudok, az lehet, hogy egy hónap múlva lesz, de lehet, hogy akár csak egy év múlva. De tudják, hogy amint tudok, megyek hozzájuk.
Nem szabad őket olyan dologgal hitegetni, amit nem tudok megtenni, mert már így is rengeteg csalódás érte őket. Ki kell alakulnia egy kölcsönös bizalomnak. Tudják, hogyha nem megyek, akkor az azért van, mert nem tudok menni, és nem azért, mert elfelejtettem őket.
Én is rengeteget gondolok rájuk minden nap, sőt, már a családom, a lányaim is fontosnak érzik, hogy segítsenek. Ennek ellenére persze rengeteg félelem van bennem, amikkel meg kell küzdenem, és azt tartom a legjobb megoldásnak, ha őszinte vagyok velük.
– A most szeptemberi futáson nekik viszik el az adományokból vásárolt sportcipőket. Emellett véradás is szerepel a programban. Ezt milyen célra gyűjtik?
– Az Országos Vérellátó Szolgálat 2018 óta partnerünk. Fontos, hogy csak Magyarország területén tudunk vért gyűjteni, és nem is vihetjük át a határon. Nem is ez a célunk. Idén három ponton: Kiskőrösön, Orosházán és Gyulán lehet majd vért adni, amivel magyar emberek életét menthetjük meg. 
– Idén a Petőfi-emlékév apropóján a kultúra is fontos szerepet kap. Hogyan kapcsolódik a magyar kultúra népszerűsítése egy jótékonysági eseményhez?
– Csaba atya ötlete volt. Bevallom, az elején én is kétkedve fogadtam az ötletet. Csaba testvér azt szerette volna, hogy fussunk el a Székelyhídtól Koltóig. Ezen az útvonalon találhatóak Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmi életének legfontosabb pontjai, tulajdonképpen ez egy Szerelemösvény.
Kezdetben azért tartottam az ötlettől, mert ez a táv mindössze 180 kilométer, amire nem is érdemes futócipőt húzni. Ezután jött a gondolat, hogy rajtoljunk Kiskőrösről, és fussunk el Koltóig. A futások korábbi üzenete: a véradás, illetve a nehéz sorsú gyerekek támogatása kiegészült egy harmadikkal, a magyar kultúra népszerűsítésével. Ez így annyira kerek lett, hogy most már nem is tudom máshogy elképzelni az idei futást. Örülök, hogy a gyerekeknek idén ilyen kulturális élményben is részük lehet.
– Az esemény keretében sportcipőre gyűjtenek a gyerekek számára. Összegyűlt már a cipők ára?
– Igen. Az utolsó huszonkettes cipőt ma délután veszi meg a lányom. A többi már bedobozolva áll a garázsban. De természetesen továbbra is örülünk az adományoknak, hiszen bőven van még miben segíteni.
A jótékonysági futások egyébként sok embernek felkeltik a figyelmét. Lehet, hogy valaki most felfigyel ránk, de nem adakozik, és majd, amikor decemberben újra gyűjtünk valamire, emlékezni fog ránk, az eseményre, és szívesen segít majd. Azt szoktam mondani, hogy a célba éréssel nem érnek véget ezek a rendezvények. Sőt, nagyon sok minden pont a célba érés után kezdődik el…
Ezek a gyerekek sokszor olyan ételeket esznek, amit mi csak az állatoknak adnánk
A címlapkép forrása Gui Angéla.
