Eltűnt épületek nyomában (56.) – A Vöröskereszt Egylet egykori székháza
A huszadik század nem bánt kesztyűs kézzel az épített örökséggel. A világháborúk, a gazdasági válságok, a forradalmak, a politikai ideológiák vagy az emberi hanyagság következtében számos értékes és városképet befolyásoló épület veszett el a fővárosban. Cikksorozatomban ezeket a rég elfeledett épületeket kutatom fel archív fényképek segítségével.
A Budavári Palotanegyed és a polgárváros határán fekszik a Dísz tér, amely nevét a korábban a téren rendszeresen megtartott díszszemlék után kapta. A tér déli végében, egymással szemközt helyezkedik el a budai vár két bejárata: a keleti Vízi (középkori nevén Szent János) kapu és a nyugati Fehérvári (a középkorban Zsidó) kapu. A két kapu közül a Pest város felé eső volt a forgalmasabb, így a mellette található épületek a történelem során mindig is nagy jelentőséggel bírtak. 
A Szent János kapu és a tér sarkán álló épület például Mátyás korában az esztergomi érsekség birtokában állt, ez volt a mindenkori érsek budai lakhelye. A ház egyik híres lakója az a Bakócz Tamás esztergomi érsek volt, akit 1513-ban majdnem római pápává választottak, de végül Giovanni de Medici lett a katolikus egyház feje. A török hódoltság idején a korábbi érseki lakhelyet kereskedelmi célokra alakították át, majd Buda felszabadításakor a környék összes épülete elpusztult. 
1688-ban Bösinger Ferenc gyógyszerész a mai Dísz tér 1-es számú telkén álló romos épület helyett újat építtetett, amely 1783-tól a Bikkesy-család birtokába került. A Disz tér 2. számú telken még két másik épület, a Heichele és az Ignatovits-ház állt egészen 1900-ig, mikor is a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete megvásárolta a három leromlott állapotú emeletes épületet. Az 1881-ben alakult Vöröskereszt Egylet azzal a céllal jött létre, hogy a háborúkban megsebesült katonák gyógyításában, ápolásában részt vegyen, és megszervezze a humanitárius segítségnyújtást. Az egylet elnöke ekkoriban az egyik leggazdagabb magyar gróf, Csekonics Endre volt. A nagybirtokos sokat adakozott és példás életet élt. Az ő gyermeke volt báró Csekonics Gyula, aki az apjával ellentétben két kézzel szórta a pénzt és tetemes kártya és lóverseny veszteséget szenvedett el az 1900-as évek elején. A bulvár újságok gyakran írtak róla és a közbeszéd tárgya lett, olyannyira, hogy az ő kicsapongó élete ihlette a 20. században oly gyakran használt „Úgy szórja a pénzt, mint ha ő lenne a Csekonics báró” vagy a „Nem vagyok én Csekonics báró” szólásmondásunkat. 
A Vöröskereszt Egylet új székháza Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján született meg. Az eklektikus, de szecessziós jegyeket is magán hordozó palota 1901 és 1902 között épült, kivitelezését Havel Lipót építőmester cége végezte. A háromszintes, a telek lejtéséből adódóan a Hunyadi út irányába egy szuterénszinttel megnövelt palota dél felé két sarokkupolában végződött. Az épületet lefedő manzárdtető különlegesen szép bádog és kovácsoltvas díszítést kapott. A homlokzat díszítőelemei már a szecesszió jegyeit is magukon viselték. Az épületet az első szinten a sarkoknál, illetve a bejáratok felett erkélyek tagolták. A palota keleti és nyugati homlokzatát rizalitok tették mozgalmassá, amelyeket a főpárkányon ülő mellvédek zártak le. A déli főhomlokzat mellvédjén az egylet szimbóluma, egy vörös kereszt, illetve a „Magyar Szentkorona Országainak Vöröskereszt Egylete” felirat kapott helyet. A Dísz 1. és a 2. számú bejárata fölé két kovácsoltvas kivitelű lobogótartó rúd került. 
Az épület főbejárata a Dísz tér 1. szám alatt, a Tábori Püspökség épülete felé nézett. Ezt a bejáratot az elnök, a főigazgató, illetve vendégeik és a bérlők használták. A két korinthoszi oszlop által határolt főkapu mögötti reprezentatív előcsarnoktól jobbra egy előszobát alakítottak ki. Innen nyílt az igazgatói ülésterem és az elnök sarok-dolgozószobája, valamint a kovácsoltvas oszlopokkal díszített körfolyosós belső udvar is elérhető volt. Szintén a földszinten alakították ki a Vöröskereszt Egylet dísztermét, amely a dunai homlokzat Batthyány-palota felé eső utolsó három ablaka mögött kapott helyet. Érdekesség, hogy a terem két oldalról kapott természetes fényt: a már említett dunai oldali három, illetve a Batthyány-palota oldalához épült lichthof (világító udvar) felé nyíló további két ablakon keresztül. Az előcsarnokból balra a főigazgató dolgozóját, a hivatali irodákat, illetve a lépcsőházat lehetett megközelíteni. A Dísz tér 2. szám alatt egy másik bejáratot is kialakítottak, amelyet főleg a hivatalnokok használták. Ez a kapu ténylegesen a Dísz tér felől nyílt és rajta keresztül a hivatali szobákat, irodákat, kiszolgáló helyiségeket, valamint a lépcsőházat lehetett megközelíteni. Volt az épületnek egy harmadik, mindenféle díszítést nélkülöző bejárata is, amely a Hunyadi János úti homlokzat északi végében, a szuterén szinten nyílt. Ezt a kaput a szolgák és a gondokság használta. 
Hauszmann és Hültl már a tervezésnél gondoltak az épület többcélú hasznosítására, sőt a Vöröskereszt Egylet kifejezett kérése volt, hogy a palota a továbbiakban bevételt termeljen. A többcélú hasznosításra utal a helyiségek elhelyezése, a két bejárat és a lépcsőházak kialakítása is. Miután az épület 1902 júliusára elkészült, nagy részét tizenöt évre bérbe adták az államnak, aki a Magyar Királyi Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztériumot az Úri utcából áthelyezte a sarokpalotába. A Vöröskereszt Egylet elnöke, főigazgatója és igazgatója az épület déli részének földszinti részén kapott helyet, míg a dunai oldal első és második emeletén kialakított lakásokat kereskedelmi forgalomba bocsájtották. Itt bérelt lakást dr. Hertzka Emil zeneműkiadó is, aki elsőként adta ki olyan kortárs, akkor még zömmel ismeretlen zeneszerzők műveit, amelyek ma már világhírűek (Bécs X. kerületében még egy teret is elneveztek róla). A második emeleti hatalmas lakásban hajtotta fejét álomra Forinyák Gyula lovassági altábornagy, az 1866-os osztrák-porosz háború hőse, aki az első magyar nyelvű katonai kézikönyv, a „Hadászat” szerzője volt. A palotában élt báró Minarelli-Fritzgerald Sándor gyalogsági tábornok is, akinek a tervei szerint épült meg a Csontváry Kosztka Tivadar híres festményéről ismert boszniai kisváros, Mostar vasútállomása.
Az I. világháború kitörése után és a bérleti időszak lejártát követően a Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztérium 1917-ben kiköltözött az épületből és a Magyar Királyság területének felbomlását követően hamarosan meg is szűnt. A Tanácsköztársaság idején az új Munkásügyi és Népjóléti Minisztériumot költöztették ide, de működésére már nem volt idő, mert a proletárdiktatúra hamarosan (szerencsére) megbukott. 1918-ban megalakult a bécsi udvartól független, önálló magyar Külügyminisztérium, amely ideiglenesen a Királyi Palota barokk szárnyában (mai „D” épületében) működött (ebből a korszakból való a „Diplomata lépcső” elnevezés). A Külügyminisztérium 1920-ban költözött át a Vöröskereszt Egylet székházába, amely már a költözéskor is szűkösnek bizonyult. A bővítésre két évet kellett várni és 1922-ben Hoepfner Guidó építész terve alapján kívül-belül átalakították. A munkálatok során a manzárdtetőbe huszonöt irodahelyiség kapott helyet (még a sarokkupolákba is), így minden helyiséget külön manzárdablakkal láttak el. Mindezen felül egyszerűsítették a homlokzatok díszítését, eltűntek a főpárkányon ülő mellvédek, a Vöröskereszt Egylet szimbóluma és kiírása is lekerült az épületről. 
Köztudott, hogy a budai Vár alatt kiterjedt pincerendszer fut, amelyen keresztül a Vár szinte minden épülete megközelíthető. Érdekesség, hogy a két világháború között egy keskeny nyomtávú vasútvonalat építettek ki a pincerendszerben a budai Várban székelő minisztériumok iratainak gyors és biztonságos szállítása céljából. A Ganz gyárban készült elektromos bányavasút szerelvénye érintette a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium és a Miniszterelnökség épületét. A Külügyminisztérium átalakításakor a magyar hírszerzés egyik központját az épület alatti pincében helyezték el. Egyes források szerint ebben a pincében tervelték ki a kisantant államok elleni terrortámadásokat (többek között I. Sándor Jugoszláv király elleni merényletet) és a baloldali mozgalmak felszámolásának tervét. Sőt, innen adhattak utasítást a trónra visszatérni készülő IV. Károly elfogására is. A pincét 1936 és 1939 között bővítették. Ekkor a Hunyadi útról nyíló „szolga kaput” kiszélesítve egy gépkocsibejáratot létesítettek, amely mögött garázs, abból pedig egy nagyobb befogadóképességű légoltalmi helyiség nyílt. Ez a helyiség természetesen összeköttetésben állt a Horthy-korszakban épített kormány-óvóhellyel is. 
A II. világháborús ostromban a Külügyminisztérium palotája számos belövést kapott a pesti rakparton felállított szovjet nehéztüzérségnek köszönhetően. A belövések súlyosan megrongálták az épületet: a tetőzet elpusztult, számos helyiség kiégett. Az egyik legnagyobb sárülés az épület déli főhomlokzatán keletkezett, ahol a teljes főbejárat feletti épületrész (a földszinttől a padlásig) a földdel vált egyenlővé. 
A háborút követően a Budavári Palotanegyed többi, „bűnösnek” kikiáltott épületével együtt semmilyen állagmegóvó beavatkozást nem kapott, így a külügy állapota rohamosan pusztult. Végül az újonnan berendezkedett kommunista hatalom lebontásra ítélte a palotát és 1948-ban eltűnt az épület. Érdekesség, hogy a területet még a bontás idején eladták az Egyesült Államoknak, hogy ott építsék fel új budapesti nagykövetségüket. Ám az építkezés végül meghiúsult, így a visszavásárolt foghíjtelek a szomszédos óvoda játszótere lett, a rendszerváltást követően pedig időszaki zsibvásárnak adott helyet. 
2019-ben döntés született a Vöröskereszt Egylet egykori palotájának eredeti külsővel történő visszaépítéséről. A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjáépülő Vöröskereszt Székház munkálatai a pinceszint régészeti feltárásával kezdődtek, ahol előkerült Álmos és Előd szobra, amelyek egykor a Halászbástyát díszítették. Ugyancsak a pinceszint törmelékei közül kerültek elő azok a gránittábla-töredékek, amelyeken a Vöröskereszt Egylet központi igazgatóságának névsora, illetve legfőbb védnökeinek nevei olvashatók. A gránittáblák vélhetően a főbejárat mögötti előteret díszítették egykor. A Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése napjainkban is zajlik. A Nemzeti Hauszmann Program tájékoztatása szerint a 2021-ben indult újjáépítés során az épület idén áprilisban érte el a legmagasabb pontját. Azóta a szerkezetépítési munkák is befejeződtek és helyükre kerültek a sarokkupolákat tartó acélgerendák is. Hamarosan a díszes homlokzat és tetőhéjazat építésével folytatódik a munka. A belső szakipari munkák ősszel indulnak, ekkor kezdődik a díszterem és a déli főbejárat Hauszmann-kori helyreállítása.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
A címlapképen az 1922-es átalakítás utáni külsővel láthatjuk a Vöröskereszt Egylet egykori székházát. (Forrás: Skyscraperscity)
