1500 forintért adta el az aranyozott és réz kegytárgyakat, amiket egy budakalászi templomból lopott

Kegytárgyakat lopott el egy budakalászi templomból egy 28 éves munkanélküli férfi, a szentendrei rendőrök egy napon belül elfogták – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Egy vagyonvédelmi cég értesítette a sekrestyést szombaton késő este, hogy a templom riasztója több jelzést adott. A helyszínen kiderült, valaki betörte az egyik ablakot, és a sekrestyéből három réz kelyhet, egy aranyozott csengőt és két réz gyertyatartót elvitt. A kárt egymillió forintra becsülték.

A rendőrség megkereste annak az autónak a tulajdonosát, amelyet az elkövetés idején a közelben láttak. Ekkor meglátták az autós egyik rokonát, akinek a kezén és a lábán friss vágási sérülések voltak, ezután mindkét embert előállították, majd kihallgatták.

A gyanúsított beismerő vallomást tett, azt mondta, hogy a templom mellett gyalogolva eszébe jutott, hátha bent talál misepénzt, ezért kővel betörte a sekrestye ablakát, bemászott, összeszedte, amit tudott, majd másnap reggel 1500 forintért eladta egy ismerősének; a pénzből kiflit és kenőmájast vett.

A rendőrök megtalálták a lopott kegytárgyakat a férfi ismerősénél, akit szintén előállítottak. Ő azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy a tárgyak bűncselekményből származnak.

A kegytárgyakat a rendőrség visszaadta tulajdonosuknak, az ügyben a szentendrei rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított eljárást. A gyanúsítottat őrizetbe vették, kezdeményezték a letartóztatását, valamint vizsgálják, hogy a férfi további vagyon elleni bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e – áll a közleményben.

(MTI)

Fotó: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Iratkozzon fel hírlevelünkre