Bármekkora egyéniség manapság mindenki, azért alapvetően mintákat követ. Igaz ez az életvezetésre, a párkapcsolatokra is. A szabadság többnyire azt jelenti, hogy nem a hagyományos, régi formákat, hanem valamilyen újat keres, és miközben éppen olyan konformista, mint ősei voltak hajdanán, azt gondolja magáról, most aztán valami teljesen egyedi utat választott.
Az évezredeken át, tradicionálisan működő párválasztási, együttélési normákat sokan lecserélték egy alternatív formulára, ahol a kapcsolat felbonthatóvá vált, és a két fél eggyé válása helyett a két fél külön-külön egyénként létezhet. Ez a modell persze erősen csikorog; megannyi boldogtalan, kisiklott élet, drogokhoz menekülő szeretethiányos celeb tanúskodik sokszor akaratlanul is ennek üdvözítő volta ellen. Sok helyen a nem létező rendes családi minta híján a közösségi hálók és a média egyéb hírességeinek pusztán az ismertség által legitimált „tekintélye” mutat irányt.
Annak ellenére, hogy az avíttnak tekintett erkölcsöt és szokásokat látványosan fel akarják rúgni, a hűség kérdése továbbra is alapvetésnek számít.
Éppen a napokban értesültünk róla (aki internetet használ, kéretlenül belebotlik, persze nem muszáj rákattintani), hogy az egyik legnépszerűbb celebritás, az angol-amerikai (a wikipédia szerint ír, német, lengyel, zsidó származású) Emily Ratajkowski válik. Ebben persze semmi meglepő sincs, a mi hazai, kicsit provinciálisabb celebeinkkel is előfordul, éppen úgy megtudjuk róluk is, amikor összeházasodnak, gyerekük születik, elválnak, újra házasodnak stb. Ami miatt a dolog átlépte az ingerküszöbömet, az az ok: Emilyt megcsalta a férje, másfél éves közös gyermekük apja.
A hölgy abból él, arról nevezetes és gazdag, hogy nagyon szép, és ezt a legkülönbözőbb formákban publikálja is. A hírfogyasztó átlagember pedig meghökken: ki az a férfi, aki megcsalja Ratajkowskit? És ki az a nő, akivel megcsalják? A szépség és a hírnév sem jelent védettséget? Állítólag Audrey Hepburnt, az egyik leggyönyörűbb színésznőt is megcsalta a férje. Marilyn Monroe, akinek lábai előtt hevert egész Amerika, boldogtalan volt a szerelemben.
hirdetésLehet, hogy mégsem az álságos tökéletesség és irigyelt pozíció jelenti a boldogságot?
Sokan azt tartják, a huszadik század nagy eredménye, hogy nem a szülők vagy gazdasági érdekek döntenek a házasságokról, hanem végre a szerelem. Én azonban nem vagyok benne biztos, hogy ez régen ne így lett volna. Természetesen bizonyos társadalmi-etnikai-vallási csoportokból nem nagyon léptek ki – ma sem vezet jóra, ha a párok tagjai között nagy az iskolázottsági, kulturális, civilizációs különbség –, de a maguk közegében bizonyára szeretetből választottak. Megannyi népdalunk, népmesénk, táncunk utal erre. (Az elveszett szeretőt sirató énekek éppen azt jelzik, hogy az esély megvolna a szerelmi házasságra, de valami külső ok miatt mégsem jöhet létre. Pl. „Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet.”)
A katolikus esküvőnek van egy szép pillanata (amiről a nevét is kapta az egész szertartás), amikor a felek esküvéssel is megerősítik egymás iránti szeretetüket. „Ősi magyar szokás szerint”, mondja a pap, ami arra utal, hogy több száz év óta így megy ez.
Ebben ezt vallják meg mindketten: „Isten engem úgy segéljen! (…), hogy téged X.Y szeretlek, szeretetből veszlek feleségül / szeretetből megyek hozzád feleségül.” Vagy csakugyan így volt, vagy évszázadok óta hazudnak a magyar vőlegények és menyasszonyok, önmaguknak és az Istennek, és ez ellen senki nem emelte fel a szavát? Bizonyára előfordult akkor is a kényszer, vagy később a megcsalás. De az volt a normálistól eltérő. A házasuló fiatalok igenis szerették egymást az esetek döntő többségében. Frigyük boldog és termékeny volt, mert évszázadokig fenntartott minket a történelem legszörnyűbb viharaiban is. Éppen azóta bicsaklott meg a népesség önfenntartó képessége, amióta elvileg a magunk uraivá váltunk, elhagytuk az esküt és az Istent, és a saját fejünk után mentünk.
Amikor én voltam a párkeresés időszakában – jó harminc éve – még nem léteztek azok a tökéletes partner kiszűrésére szolgáló társkereső alkalmazások, amelyek a hagyományos ismerkedési formák és felületek eltűnésével az igényeink szerinti jövendőbelit ajánlják.
Hogy ne tévedhessünk nagyot, bizonyos szempontok alapján kiszűrhetjük, kiket kínáljon fel az oldal. Így le is lehet tiltani profilokat, akikkel eleve nem tartjuk elképzelhetőnek a közösködést. A feleségemmel ily módon mi sosem találhattunk volna egymásra, mert ő alapból meg sem nézi a nem hívő katolikus fiúkat, én pedig a szemüveges lányokat.
Szerencsére mi élőben találkoztunk először.
Azt azért az emancipáció térnyerésének illusztrálására el kell mondanom, hogy én közben megtértem, ő viszont azóta is szemüveges.
Címlapkép: Pixabay.com
