Tajvan háláját fejezte ki az Egyesült Államoknak biztonsága megőrzéséért

A tajvani külügyminisztérium szombaton kiadott nyilatkozatában „őszinte háláját” fejezte ki az Egyesült Államoknak, amiért konkrét lépésekkel segítette a Tajvani-szoros és a térség biztonságának megőrzését.

A szombati nyilatkozat a Fehér Ház pénteki állásfoglalására reagált, amelyben Kurt Campbell, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsának dél-kelet-ázsiai ügyekért felelős koordinátora kifejtette, hogy Kína „túlreagálta” Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök tajvani látogatását.

A tajvani nyilatkozat szerint Kína Tajvan felé irányuló „indokolatlan katonai és gazdasági megfélemlítése” csak a globális demokratikus tábort alkotó országok összetartását és ellenálló képességét erősítette meg.

Caj Jing-ven tajvani elnök csütörtökön azt mondta, hogy nem csökkent a Pekingből érkező fenyegetőzés mértéke, de a Pelosi múlt heti látogatását követő – a sziget körüli eddigi legnagyobb – kínai hadgyakorlat hevessége csillapodni látszik.

Tajvanban 1949-ben kiáltották ki a Kínától független köztársaságot, de Peking sajátjaként tekint a szigetre. Kínai vezetők korábban többször is kijelentették: ha kell, erővel foglalják el Tajvant és érik el az ország újraegyesítését.

(MTI)

Tajvan megtámadásával ipari társadalmunk összeomlana

Kína újból Tajvan erőszakos elfoglalásával fenyegetett

Kínai hadihajók ismételten megsértették a Tajvani-szorosban a nem hivatalos ütközőövezet határát

A címlapképen Caj Jing-ven tajvani elnök Nancy Pelosit, az amerikai képviselőház elnökét fogadja a tajpeji elnöki palotában 2022. augusztus 3-án. Forrás: MTI/EPA/Tajvani elnöki hivatal

'Fel a tetejéhez' gomb