Kína újból Tajvan erőszakos elfoglalásával fenyegetett

Kína továbbra is aktív volt Tajvan körül szerdán, miközben újból azzal fenyegetett, hogy ha kell, erővel foglalja el a szigetet. Peking múlt csütörtökön, Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatása után kezdett hadgyakorlatokat a sziget körül. A manőverek eredetileg vasárnapig tartottak volna, de a kínai hadsereg keleti parancsnoksága hétfőn a meghosszabbításukról döntött.

A Reuters hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó forrás szerint a kínai hadihajók szerdán sem vonultak le a Tajvan körüli vizekről, és a sziget nyugati, valamint keleti partjainak közelében is jelen voltak. Szerda reggel körülbelül húsz kínai és tajvani hadihajó tartózkodott a Tajvani-szoros középvonala közelében, amelyet az Egyesült Államok húzott meg egyoldalúan a hidegháború alatt, és amelyet Peking hivatalosan sohasem ismert el.

Kína az elmúlt napokban többször átlépte a vonalat, amely eddig de facto határként működött a felek között.

Eközben a kínai kormány ugyancsak szerdán fehér könyv formájában nyilvánosságra hozta hivatalos állásfoglalását a tajvani kérdésben. Ebben leszögezte, hogy Peking igyekszik békés eszközökkel elérni Kína és Tajvan újraegyesülését, de nem mond le arról, hogy szükség esetén erőhöz folyamodjon. Hozzátette: az erő alkalmazására csak kényszerítő körülmények hatására, végső megoldásként kerülhet sor. A kínai vezetés nyomatékosította, nem tűri a külföldi beavatkozást Tajvanon.

Meghiúsítunk minden kísérletet országunk megosztására

– írta Peking.

Hazánk újraegyesítésének történelmi célját meg kell és meg is fogjuk valósítani

– hangsúlyozta a kormány.

Tajvan megtámadásával ipari társadalmunk összeomlana

(MTI)

A címalpkép forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb