Blinken: Pelosi látogatása békés célokat szolgált, Kína mégis szankciókat vet ki

Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatása békés célokat szolgált, és nem jelent változást Washington külpolitikájában – szögezte le újságíróknak pénteken Antony Blinken amerikai külügyminiszter a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) külügyminiszterei kambodzsai találkozójának margóján.

Blinken  feszültségcsökkentésre szólította fel Kínát, amely Pelosi érkezése nyomán nagyszabású hadgyakorlatot indított a Tajvani-szorosnál, a manőver során kínai rakéták csapódtak a tengerbe a Japán különleges gazdasági övezetéhez tartozó területen is. A manőverrel kapcsolatban a tárcavezető leszögezte: semmi nem indokolja a kínai hadsereg lépését, hozzátéve, hogy Washington erős szolidaritást vállal Tokióval. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem provokál feszültséget, ám továbbra is támogatja térségbeli szövetségeseit: ott repülünk, hajózunk és működünk, ahol a nemzetközi jog erre lehetőséget ad – fogalmazott.

Az Egyesült Államok szabad és nyitott indiai csendes-óceáni térségre vonatkozó céljaival kapcsolatban azt mondta, reméli, a vállaláshoz a jövőben további országok csatlakoznak majd.

Nem szeretnénk viszont, hogy egyes országok, köztük Kína vagy Oroszország, veszélyeztesse a nemzetközi békét és stabilitást – jelentette ki. Phnompenben a tárcavezető kitért továbbá a jövőre tartandó kambodzsai választásokra is, és reményét fejezte ki, hogy a voksolás szabad és átlátható lesz, kiállt a kambodzsai többpártrendszer mellett, valamint elmondta, hogy látogatása során a délkelet-ázsiai ország ellenzéki vezetőivel is egyeztet.

Kína bejelentette pénteken, hogy felfüggeszti az együttműködést az Egyesült Államokkal egy sor területen, egyebek mellett leállítják a párbeszédet magas rangú katonai parancsnokok között Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatása miatt.

A pekingi külügyminisztérium jelezte: Pelosi szerdai tajvani programja miatt felfüggesztik Washingtonnal a klímaváltozással kapcsolatos egyeztetéseket, és szüneteltetik a határokon átnyúló bűnözés és az illegális bevándorlók kitoloncolása terén folytatott együttműködést is. Összesen nyolc konkrét intézkedést jelentettek be Kínában az amerikai házelnök látogatása miatt.

(MTI) 

Címlapkép forrása: MTI/AP/Jacquelyn Martin

Iratkozzon fel hírlevelünkre