Támogatásáról biztosítja Belgrádot a Kreml a koszovói konfliktusban

Teljes mértékben támogatjuk Szerbiát. Mi a koszovói szerbek mellé állunk, úgy gondoljuk, hogy ezek teljesen észszerűtlen követelések – mondta Peszkov.

Belgrád és Pristina között azt követően éleződtek ki ismét az ellentétek, hogy a koszovói kormány szombaton bejelentette: augusztus 1-jétől azok, akik szerbiai dokumentumokkal akarnak belépni Koszovóba, kilépési és belépési igazolást kapnak az átkelőknél, valamint a szerb rendszámtáblájukat is le kell cserélniük a belépésnél ideiglenes koszovói táblára. A hétvégén a határövezetben kialakult szembenállást követően Pristina amerikai felhívásra úgy döntött, hogy egy hónappal elhalasztja az intézkedés bevezetését.

Peszkov rámutatott, hogy a konfliktus eszkalálódását most ugyan sikerült elkerülni, de mindez csak egyhónapos halasztást jelent, ezért nagyon fontos, hogy a felek belátóak legyenek. Hangsúlyozta, hogy a szerbek jogait maradéktalanul tiszteletben kell tartani.

Úgy gondoljuk, azoknak az országoknak, amelyek elismerték Koszovót és garanciavállalók, minden befolyásukat latba kell vetniük, hogy óvják a koszovói hatóságokat olyan meggondolatlan lépésektől, amelyek további eszkalációhoz vezethetnek – mondta.

Peszkov Oroszország és Szerbia kapcsolatait szövetségesinek, nagyon őszintének és nagyon mélynek nevezte. Kifejezte meggyőződését arról, hogy a viszony tovább fejlődik. A szóvivő szerint viszont nincs napirenden, hogy Belgrád csatlakozzon a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (ODKB).

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint az el nem ismert koszovói köztársaságban történt fejlemények az Európai Unió közvetítő missziójának kudarcát bizonyítják.

(MTI)
A kép forrása: Facebook-com

'Fel a tetejéhez' gomb