Európai parlamenti elnök: Ukrajna hozzánk tartozik!

Az EP elnöke a nap folyamán videóüzenetben fordult a kijevi parlamenthez Ukrajna államiságának napján. Ezen a független és szuverén Ukrajna számára fontos napon biztosítani szeretném önöket arról, hogy Ukrajna hozzánk tartozik - jelentette ki Roberta Metsola. Úgy fogalmazott, hogy a kelet-európai állam azon országok sorába tartozik, amelyek nagyra tartják a szabadság, függetlenség, demokrácia, jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának eszméit.

A máltai politikus beszédében felidézte, hogy az EU júniusban tagjelölti státuszt biztosított Ukrajnának. Mint mondta, az uniós integráció útja nem lesz könnyű, de az EP támogatást fog nyújtani az országnak.

Metsola beszélt arról is, hogy ezen a napon nemcsak Ukrajna államiságának alapját ünneplik, hanem az ország államiságának és területi egységének megóvásáért küzdő ukrajnaiak bátorságát és eltökéltségét az Oroszország elleni háborúban.

Hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy olyan jövőt akar, amelyben át lehet írni a történelmet, befolyási övezetek és vasfüggönyök vannak, valamint az erősebb joga érvényesül és a személyes szabadságot és emberi méltóságot megtagadják.

Számára a valódi ellenfél a demokrácia, a szabadság és az igazság – hangoztatta az EP elnöke.

(MTI)
A kép forrása: Facebook.com/roberta.metsola

Iratkozzon fel hírlevelünkre