Orbán Viktor előtt győzött a Sepsi

Futballünnep volt Sepsiszentgyörgyön: a Sepsi OSK hátrányból fordítva 3-1-re verte az Olimpija Ljubljana csapatát az Európa-konferencialiga selejtezője második fordulójának első mérkőzésén csütörtökön. Mindezt Orbán Viktor miniszterelnök és Marco Rossi szövetségi kapitány jelenlétében – számolt be róla a Magyar Nemzet.  

Mint a lap írja, bár statisztikailag már tavaly felbukkant az európai kupamezőnyben Háromszék reprezentatív csapata – a Spartak Trnava, azaz Nagyszombat búcsúztatta a piros-fehéreket –, valamiért mégis a szlovén bajnokság harmadik helyezettje elleni megméretést tekintette a közvélemény az igazi európai premiernek.

Talán azért, mert a Sepsi Aréna valóban európai díszletet biztosított a nagy pillanathoz, a közel nyolcezer ember pedig csodálatos hangulatot varázsolt a kellemes nyárestébe.

Ahogy az itt található videóban látható, az esemény rangját emelte az is, hogy némileg váratlanul „betoppant” az alaphelyzetben a tusnádfürdői szabadegyetemre érkezett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki lélekerősítőként is bőven elraktározhatja magában azt a hangosan skandáló szeretetet, amellyel a lelátó népe fogadta.

A szlovénok Seslar szerencsés fejesgóljával mindjárt a 4. percben megszerezték a vezetést, majd ezt követően közel félórán át a saját kedvük és ritmusuk szerint alakítgatták a meccs menetét.

A második félidőt már végig a hazaiak irányították, a vezetés megszerzéséhez is közel álltak, ám a 66. percben megítélt büntetőből Tudorie az est folyamán sokadszor csinált hőst a remekül védő, a szerencsével is meglehetősen jó szövetséget kötő Vidovsekből. Az emberhátrányba is kerülő vendégek a 84. percig bírták, ekkor egy szögletet követően Păun sodorta közelről a hálóba a labdát, majd a hosszabbításban Karamatic öngólja alakította ki a játék képe alapján reális 3-1-es végeredményt.

Az esemény végén nem maradhatott el a székelyhimnusz-éneklés, hosszan tartó ünneplés volt egy remekül sikerült este lezárásaként.  

(Forrás: Magyar Nemzet)

A címlapkép forrása: Facebook/Orbán Viktor

'Fel a tetejéhez' gomb