Mijo Barada hazánk egyre több területét szerzi vissza – Istennek
Mijo Barada a horvátországi Splitben született 1960-ban. Isten iránti odaadása és buzgósága hamar megmutatkozott az életében a kommunizmus és a délszláv háború fenyegetései ellenére is. Magyarországra mindig testvérként érkezik, nem feledve: magyarok és horvátok sok évszázadon keresztül békében élhettek ugyanabban az államban.
1983 óta vezet imacsoportokat és szemináriumokat a lelki megújulás témájában, mindig papokkal együttműködve. A világ sok táján tartott lelkigyakorlatokat, de elsősorban a Balkán háború sújtotta területein. „Mindazoknak a fájdalmaknak és szenvedéseknek, amelyeket az életünk során tapasztalunk és hordozunk, gyökerei az életünk fejlődési szakaszaiban, családfánkban, továbbá abban a térségben lehetnek, amelyben élünk” – vallja Mijo Barada. 
„Dachauban több mint háromezer katolikus papot, papnövendéket és püspököt kínoztak és öltek meg, többnyire lengyeleket és németeket” – írja egyik könyvében a horvát misszionárius. „Sokat töprengtem azon, hogy egyes táborokat miért éppen az adott helyen állítottak fel, miért nem valahol máshol. Kérésemre egy történész segítségével feltérképezték az egész környéket. A tábor helyén a múltban pogány áldozati oltárok álltak, amelyeken különféle istenségeknek mutattak be gyakran véres emberáldozatokat is.
Ezért fontos minden vidéken Jézus nevében megkötözni azoknak a szertartásoknak a szellemeit, amelyek az egykori lakosság istentiszteleti gyakorlatával állnak kapcsolatban.”
A nagykátai szeminárium estéin Mijo Barada az ottani környéket is bejárta, hogy az áldás imáit imádkozza el, és kikiáltsa Jézus Krisztust a térség egyetlen urának és fejedelmének a múltban, a jelenben és a jövőben. A résztvevők exorcizált sót, olajat és szenteltvizet vittek haza magukkal, hogy a saját otthonuk környezetében elvégezhessék ugyanezt a szabadítást. 
A szeminárium résztvevői elsajátíthatták a hit három lépésének fontos mozzanatait. Az első lépés: el kell tudnunk fogadni az adott helyzetet. A második: meg kell köszönnünk Istennek ezt a szituációt. A harmadik lépés: kérnünk kell Istent, hogy a konkrét helyzetben dicsőüljön meg és nyilvánítsa ki mindenhatóságát és igazságosságát.
Jézus édesanyja, Mária, minden ember példája lett Isten dicsőítésében. Ő el tudta fogadni az életében Isten tervét, és arra igennel válaszolt. Mijo Barada szerint a szentmise után a legerősebb kapocs Istennel éppen ezért a rózsafüzér imádsága. Ennek rendszeres végzésére mindenkit buzdított a misszionárius. Rámutatott: Mária első igenje a názáreti fiatal szűz lányt Isten anyjává tette. Mária második igenje a kereszt alatt pedig minden ember anyjává tette őt.
Joel próféta jövendölését idézve Mijo Barada kijelentette: „Isten a Lelkét adja nekünk”, de ennek befogadásához a szív tisztasága szükséges. Ezért elengedhetetlen, hogy a világ egyetlen démona se uralkodjon a lelkünk felett. Ahogy Assisi Szent Ferenccel elkezdődhetett a kereszt korszaka az egyházban, amely aztán megszülte az Eucharisztia korszakát, úgy azt láthatjuk, hogy
az Oltáriszentség korszaka napjainkban éppen a Szentlélek korszakát szüli. Nem véletlen, hogy a misszionárius szüntelenül imádságra buzdított a katolikus papokért, akiknek hatalma és szolgálata révén Jézus szentségi módon jelenik meg a templomaink oltárán.
A jelenlévők a számos példa és történet meghallgatása és átélése által beláthatták, hogy imádkozniuk kell az egyes nemzedékekért a családfájukon ejtett sebek begyógyulásáért. „Uram, kérlek, hogy ennek a nemzedéknek élete legyen áldott: az Atyaisten nevében és dicsőségére, a Fiúisten nevében és dicsőségére, a Szentlélekisten nevében és dicsőségére, Édesanyánk, Mária közbenjárására! Amen.” 
A címlapképen Mijo Barada misszionárius látható. Fotó: Gável András
