A lakossági energiaárak korlátozását sürgeti a német szakszervezeti vezető

Ezek a folyamatok veszélybe sodorják a társadalmi békét, éppen ez az, amiről tárgyalni kell a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek és a szövetségi kormány hétfői egyeztetésén – tette hozzá a szakszervezeti vezető a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban.

Mint mondta, az első két – együttvéve bő 30 milliárd eurós – támogatási csomag után össze kell állítani egy újabb, harmadik csomagot is, amellyel bevezetnek egy ársapkát a lakossági energiaárakra.

Kifejtette: meg kell állapítani, hogy minimálisan mennyi villamos energiára és földgázra van szüksége a felnőtteknek és a gyerekeknek. Erre az  alapszükségletre vonatkozna a korlátozott ár, és azért az energiáért, amit valaki ezen felül használ fel, többet kellene fizetnie.

Ez a megoldás nem csupán takarékos energiafogyasztásra ösztönözne, hanem jelentősen csökkentené az alacsony jövedelmű háztartások terheit – tette hozzá a DGB vezetője, megjegyezve, hogy az ársapka jóval kevésbé kedvezne egy 120 négyzetméteres lakásban egyedül élő embernek, mint egy 80 négyzetméteres lakásban élő háromfős családnak.

Yasmin Fahimi a többi között arról is szólt, hogy nem ért egyet azokkal, akik az úgynevezett ár-bér spirál kialakulásának és a magas infláció tartóssá válásának veszélyére figyelmeztetve azt sürgetik, hogy a munkavállalói érdekképviseletek fogják vissza béremelési követeléseiket. Mint mondta, az ár-bér spirálról szóló diskurzus álvita, mert nem lehet a bérek visszafogásával küzdeni az olyan infláció ellen, amelyet nem a bérek emelkedése váltott ki.

Hozzátette: mivel a vállalkozások az idén minden korábbinál több pénzt, mintegy 70 milliárd eurót fizetnek ki osztalékként, inkább a munkaadói oldalon lenne szükség nagyobb erőfeszítésekre. Több közösségi érzés és kevesebb profitmaximalizálás jól állna a cégeknek – fogalmazott a DGB vezetője.


Hirdetés

Olaf Scholz kancellár hétfőn hivatalában fogadja a legnagyobb munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőit. A tervek szerint a találkozó egy nagyszabású társadalmi egyeztetési folyamat nyitánya lesz. Ennek előképe az úgynevezett összehangolt fellépés (konzentrierte Aktion), amelyet egy ugyancsak szociáldemokrata (SPD) politikus, Karl Schiller szövetségi gazdasági miniszter szervezett meg 1967-ben, amikor kifulladt a nyugatnémet gazdaság második világháború utáni felfutása.

Az összehangolt fellépés valójában egy informális egyeztető fórum volt, amelyen a kormány, a gazdasági érdekképviseletek és a központi bank vezetői arról tárgyaltak, hogy miként lehet közösen biztosítani a magas foglalkoztatottságot, az árstabilitást és az össztársadalmi szempontból megfelelő mértékű gazdasági növekedést.

(MTI)
A képen: Yasmin Fahimi, a DGB elnöke – forrás: dgb.de

'Fel a tetejéhez' gomb