Tovább csúszik és drágul a Blaha Lujza tér felújítása

A Fidesz Budapest Facebook-oldalán megjelent bejegyzés szerint 2019-ben főpolgármesterként Tarlós István kész felújítási terveket hagyott utódjára, ami a térrendezésen túl a környező utcák felújítását és a közlekedésrendezést is tartalmazta. A jelenlegi főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek „csak annyi dolga lett volna, hogy a kormány támogatásával időben elindítja a beruházást” – írták. Ez nem sikerült neki, mert akkor már 2021 végén átadhatta volna – fűzték hozzá.

Végül jelentős csúszással és csökkentett műszaki tartalommal indult a tér felújítása, mostanra pedig már négyszer módosították a terveket – folytatták, megjegyezve:

számos korábban kivett fejlesztési elemet később mégis visszatettek, persze drágábban.

Blaha Lujza tér, 2022. június 29. (Fotó: Szennyes Krisztián, Vasarnap.hu)

Így volt ez a nyilvános illemhely esetében, és most úgy tűnik, a Somogyi Béla utca felújítása kapcsán is ez fog történni: további 220 millió forintot akarnak erre költeni – sorolták. Így a beruházás összköltsége is folyamatosan nő:

hiába volt cél a végösszeg lefaragása 2,67 milliárdra, már most 3,87 milliárd forintnál tartanak

– hangsúlyozták. „És örülhetünk, ha 2023-ra készen lesznek vele” – tették hozzá.

Blaha Lujza tér, 2022. június 29. (Fotó: Szennyes Krisztián, Vasarnap.hu)

Míg a felújítási költségek folyamatosan nőnek, az összetorlódó fejlesztések miatt a főváros közlekedése teljesen megbénult, a budapestiek pedig csak várják és várják, hogy végre valahára elkészüljön az új Blaha Lujza tér – zárták a bejegyzést.

(MTI)

Címlapkép: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb