Molnár Miklós atya: Egyek a szeretetben

A házasság útját a keresztények Krisztus és az Egyház közti kapcsolattal hozzák össze. Már a teremtéskor a férfi társát az ő oldalából alkotta meg Isten a Biblia tanítása szerint, vagyis egyenlővé tette vele.

Éppen így, Jézus megnyílt oldalából születik meg az Egyház, mert, ahogy Szent Pál mondja, Krisztus teste az Egyház. Vagyis, mély egység van köztük. A házasságban a másik által válok önmagammá. Az önazonosságomat a másikkal való kapcsolatomból határozom meg: „én az ő társa vagyok”.

Az Egyház közössége, úgyis leírható, hogy mi vagyunk azok, akik Jézushoz tartozunk. Azonban ez az egység csak az áldozatos szeretetben születhet meg, mert az hozza létre a közösséget. Hiszen, nem csak egy elméleti egységről beszélünk, hanem arról, hogy valamiképpen egy test és egy lélek leszünk. Ebben nem oldódik fel a személyiségünk, mert a szeretetben lényegi szerepe van a saját önazonosságunknak.

Három alappillért szoktunk meghatározni, amin nyugszik ez a megszentelt életállapot. A szabad döntés, ami a szeretetben éri el a célját. A kizárólagosság, mert hiszen a teljes önátadás csak akkor valósulhat meg, ha nem megosztott a szívem. Ez más néven a hűség, ami nem az ágyban, hanem a szívben kezdődik. A harmadik, pedig a házasság egyik alapvető célját érinti, azt, hogy nyitott vagyok azokra az életekre, amelyekkel Isten megajándékozza a házasságomat.

Az igazi szeretet, ugyanis mindig termékeny. (Ez alól azok a párok sem kivételek, akiknek a biológiai meddőséggel kell megküzdeniük, hiszen itt nem csak a gyermeknemzésről van szó, hanem arról is, ahogyan egymást gazdagítjuk a szeretetünkkel.)

Ahhoz, hogy e szent életszövetséget élni tudjuk, szükségünk van arra, hogy megismerjük egymást. Nem csak kölcsönös szeretetet, hanem tiszteletet is ígérünk egymásnak. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy azokban a nehéz napokban, amikor éppen nem mindenestül értjük meg egymást, vagy éppen kimerülten egymásba akadunk, akkor is megfelelő módon becsüljük a másik személyét.


Hirdetés
Ilyenkor nem engedjük magunkat egy szint alá süllyedni, vagy a másikat megvetni, hanem keressük az utat, amely közelebb visz hozzá. A tisztelet segít abban, hogy megértsük a másikat, hiszen ha feltételezem, hogy az ő személye most is értékes, az ő érzései most is fontosak, vagy az ő véleménye most is tiszteletben tartandó, akkor már legalább a cél megvan, ahova hidat kell építenünk. Ha így éljük a házasságot, nap-nap után egymásban újabb kincseket fedezhetünk fel.

A kölcsönös szeretet képessé tesz, hogy a kis részletek szépségét is meglássuk. Alkalmassá tesz arra, hogy a másik minden rezdülésében gyönyörködjünk. A párok közti szépséges metakommunikáció az egymásra hangoltság gyümölcse. Ahogyan engedem, hogy a társamnak is legyen tere, s a távolságban sem félek az elvesztésétől, egyszerre átélem, hogy az elfogadás csak igazi embereknek adatik meg.

Akik színlelnek, hogy megnyerjék a másikat, vagy erővel akarják maguk mellett tartani, sosem élhetik át ezt a nagyszerű érzést. Ahogyan a két tökéletlen, mégis szépséges személy egymásnak nyújtja át a legjobbat, amit magából ki tud hozni. Ez a házasság szentségének emberi, s egyszerre mélységesen isteni titka.

Molnár Miklós atya: Egység a szeretetből

Molnár Miklós atya: Az értelmesen végzett munka gyümölcséről

Molnár Miklós: Az Isten elköteleződése felénk

A kép forrása: unsplash.com

 

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb