Miért is olyan drágák a Csontváry képek?
– Az elmúlt hónapokban óriási összegekért cseréltek gazdát Csontváry Kosztka Tivadar képei. Mi lehet ennek az oka?
– Csontváry mindig egy kiemelt figurája marad a magyar művészettörténetnek. Tény, hogy nagyon kevés az a kép, ami esetleg aukcióra kerülhet, hiszen festményeinek jelentős része múzeumi tulajdonban van. Ezért mindig szenzáció, ha egy kép felbukkan a műkereskedelemben.
Nemrég a Titokzatos sziget című festményt kínálták eladásra, amely végül rekordáron, 460 millió forintért kelt el.
Csontváryról azonban tudni kell, hogy életműve – színvonalát tekintve – nem egységes. Jelentős kvalitásbeli különbségek vannak a művei között. 
– Ezt a műgyűjtők nem látják?
– Csontváry alakja annyira mitizálódott, annyira emblematikussá vált, hogy a festmények színvonala már szinte nem számít. A névé lett a főszerep. Ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen az egész műpiac a nevek fétise körül forog. De nincs ez másként a hétköznapi fogyasztói életben sem, a márkanevek döntő befolyással bírnak és ezek határozzák meg az „értéket”. Van egy olyan fiatal generáció, amelynek már nincs minőségérzéke, ezt pótolja a márkajelzés. Nem kell gondolkodni, ezt a fárasztó tevékenységet a fogyasztói társadalom megoldja helyettük. A név a műkereskedelem garanciája is.
Ezért van az, hogy gyakorta nem kérdeznek rá a kép esztétikai színvonalára.
Ugyanakkor, ha őszinték akarunk lenni a „király meztelen” naivitásával és letakarjuk a Csontváryt övező mítoszt és mindazt, ami köré épült, akkor elképzelhető, hogy arra a megállapításra jutunk, hogy az adott festmény gyenge minőségű.
– Mi okozza azt, hogy Csontváry személyét még ma is ennyi titok és mítosz övezi?
– Közel sincs annyi titok Csontváry életművében, mint ahogy látszik, viszont a titokzatosság jó kerítője lehetett művészetének. Csontváryra vonatkozó források régóta ismertek, kevés az esély arra, hogy újabb adalékok bukkannak fel. Tavaly megjelent Tímár Árpád Csontváry című könyve, melynek melléklete tartalmazza 1941-ig az összes megjelent újságcikket és kisebb tanulmányt a festőről. Ezek az írások és Tímár tanulmányai próbálják eloszlatni azt a Csontváryról kialakult, közhellyé vált nézetet, hogy ő egy „meg nem értett”, magányos művésze volt a magyar művészettörténetnek. A számos pozitív kritika ellene beszél a közfelfogásnak. 
– Akkor, hogyan lehetséges az, hogy ez a nézet terjedt el róla?
– A Csontváryról szóló első könyv – amelyet Lehel Ferenc írt –, a festőt egy kívülálló, extrém viselkedésű zseniként mutatta be, s megteremtette a Csontváry legendáriumot, amelynek elemeit azóta is szajkózza a művészettörténet.
A romantika óta a művész különleges, az átlagtól eltérő élete fontos eleme a művészet befogadásának.
Az érdekes az, hogy ezt – írásai alapján – Csontváry maga is tudta, s erőteljesen rájátszott erre a szerepre. Tehát nemcsak a számos korabeli pozitív kritika mond ellent a közfelfogásnak, hanem a korszak is, melyben a művész alkotott. Hiszen a magányos, besorolhatatlan, „meg nem értett” zseniknek és megértő közönségüknek széles tábora volt ekkoriban.
– Hogyhogy?
– A nagyközönség manapság is vonzódik a zavaros magánéletű művészek iránt. Sok esetben ez pótolni képes a művészi teljesítményt is. Frida Kahlo nagy népszerűségét sem a felfedezett festői zsenialitás jelzi. Nem árt, ha egy művész életéről filmet lehet forgatni. Csontváryról is egy ilyen képzeletbeli filmet látunk mindig – és ezt Huszárik Zoltán filmje meg is valósította – ahogy a tájban kóborló, a világ értelmén és a magyarság sorsán tépelődő próféta patetikus alakja megjelenik előttünk. Mert mit kezdjünk egy olyan művésszel, aki reggel nekiáll dolgozni, s kis szünetekkel estig munkálkodik a művén, aztán fogmosás után lefekszik aludni? Csontváry festői zsenialitásán túl, melynek életformáját valószínűleg a reggeltől estig való munkálkodást jelentette, az is hozzátartozott, hogy egyedülálló módon tudott megfelelni ezeknek a művészéletrajzi elvárásoknak. Önmaga kitűnő producere és menedzsere volt, megírta kalandos életrajzát utazásokkal és a divatos félőrült zsenitől elvárható szexepilekkel. 
– Akkor nem az elhatalmasodó „őrültség” miatt hagyta abba a festést élete vége felé?
– Azért nem alkotott élete utolsó éveiben, mert az első világháború következtében elvesztette vagyonát, s ez megakadályozta abban, hogy vásznat és festéket rendeljen, és szénvázlatait megfesthesse. 
– Nem kaphatott volna állami támogatást, hogy nehézségein túljutva munkáját folytathassa?
– Csontváry egyedülálló a magyar képzőművészetben, aki önmagát finanszírozta, s nem szorult semmilyen korabeli NKA-ra. A patikusként megteremtett tőke biztosította számára a művészi munkát és annak egyedülálló szabadságát, mert így azt festhetett és úgy, ahogy akart. Nem befolyásolta semmilyen közvetlen vagy közvetett megbízás és közönségelvárás.
Nem kellett megfelelnie senkinek, csak saját ambícióinak.
– Miért pont Pécsett jött létre a Csontváry Múzeum?
– Csontváry művészi megítélése nem volt egyértelmű a szocialista kultúrpolitikában. Az 1963-ban nyílt székesfehérvári kiállítás, majd Németh Lajos 1964-es monográfiája jelentette az enyhülést, s teremtett lehetőséget arra, hogy Pécsett – a művek tulajdonosa, Gerlóczy Gedeon és Romváry Ferenc művészettörténész aktív közreműködésével, és az akkori városvezetés támogatásával – létrejöhetett 1973-ban a Csontváry Múzeum állandó kiállítása. Pécs nagyon sokat tett Csontváry népszerűsítéséért, művészete hozzánőtt a város kulturális arculatához és jelentős képzőművészeti hagyományához.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu
