Ungváry Zsolt: Hogyan neveld a magyarod
Véletlenül botlottam egy lapszemlén keresztül a 24.hu egyik nagyinterjújába, ahol Vágvölgyi B. András (író, újságíró) mint állatorvosi lovat mutatja be, miként alakult ki a négyszeri kétharmad. Kioktató stílusa és önfényezése alapján fontos ember lehet, bár könnyedén leélhetünk úgy egy életet, hogy soha egyetlen sorát sem olvastuk, és nem is hiányzik. Ők azonban saját, nagyra fújt buborékjukban elképzelhetetlennek tartják, hogy senki sem kíváncsi rájuk, semmi szükségünk a tanácsaikra. Ezért jól lemucsaiznak bennünket, de szerencsére ezt az árok innenső partján csak néhány mazochista olvassa, így nem okoz szenvedést. Abból a szempontból viszont tanulságos, mennyire másként látnak eseményeket, embereket, mint mi, és hogy mennyire azt hiszik, csak az a látásmód létezik (illetve csak az helyes), ami az övék.
Néhány rövid példával lehet érzékeltetni azt a totális félreértést, amivel a magyar világot szemlélik, s ami miatt ledöbbentek április 3-án.
A választók lenézése:
„Heller Ágnesnek nem lett igaza, legalábbis abban, hogy még a Jobbikkal is (össze) kell fogni. Mert a Jobbikkal össze lett fogva, ám a párt szavazóinak kétharmada átment a Fideszhez meg a Mi Hazánkhoz. Vagyis nincsenek automatizmusok, nem lehet csak úgy összeadni az egyes ellenzéki pártok szavazóit.”
– Ugyan miért is gondolták, hogy az emberek gépiesen, egy logóra vagy névre szavaznak? Bármilyen hihetetlen, alapvetően értékeket és programokat választunk, legfeljebb nem azonnal jön rá mindenki, ha egy párt átáll. A Jobbik esetében ez hosszú ideje zajlott, és nyilvánvaló, hogy aki azért lett jobbikos, mert nemzeti gondolkodású, a gyurcsányi módszerekre és elvekre nemet mondó polgár volt, nem lesz hirtelenjében gyurcsányista balliberális kozmopolita. Értelmes ember előbb cseréli le a pártszimpátiáját, mint a világszemléletét.
A „propaganda” félreértése:
„(…) geostratégiai vitába keveredtem egy elpadlizsánosodott fejű nénivel, aki azzal zárta le a szócsatánkat, hogy: ,Maguk ezt nem tudják?! Hát maguk nem néznek tévét?!’ (…) A Fidesz győzelmének legfőbb oka: (…) a társadalom széles rétege a tévéből tájékozódik.”
Mindenki tévéből – rádióból, netről, újságból – szerzi az értesülései egy részét. Nem az információhordozó fajtája, hanem a tartalma érdekes. Itt megelőlegeztük a néninek, hogy M1-et néz, ami, ugye, eleve hazug propaganda. Pedig nézhette volna az ATV-t vagy az RTL-t is. És egyébként ha arra hivatkozik: bemondta a rádió, vagy olvastam a neten, az mennyivel erősebb? Mindenki begyűjti az infókat, aztán végiggondolja, átbeszéli, egyezteti korábbi ismereteivel stb, és döntést hoz, véleményt alakít ki. Csak a pesti hülyék képzelik, hogy amit a „tekintélyes értelmiségi” – tanár, újságíró, politikus, művész – mond, azt az emberek egy az egyben átveszik. Ennél azért a Homo Sapiens sokkal bonyolultabb.
A magyar történelem meg nem értése:
„A háború kitörésekor azt hittem, a lakosság többsége rendes sportrajongóként a kisebbnek, gyengébbnek szurkol, a szomszédunknak, és nem a szomszédunkra támadó nagyhatalomnak. Azt gondoltam, a vérontás az ötvenhatos reflexeket hívja elő a magyar társadalomból. Ehhez képest az 1957. május elseje reflexei törtek felszínre, amikor is pár hónappal a forradalom leverése után százezrek vonultak fel önként, dalolva éltetve a véreskezű Kádár-rendszert.”
Ennyire kétbites gondolkodással valóban nehéz a politikai folyamatok átlátni. Kis ország jó – nagy rossz. Mi egyébként valóban a kisebbnek szurkolunk, a magyaroknak. Mi mindig a magyaroknak szurkolunk. Ötvenhat nem az orosz-ellenességet, hanem a szuverenitás utáni vágyat jelenti. Ma a szabadságunkat sajnos nyugatról, az ukránok szövetségesei részéről nagyobb veszély fenyegeti. A fő reflexünk egyébként Trianon. Amíg ezt az elképesztően igazságtalan sérelmünket valamilyen módon nem orvosolják vagy legalábbis nem értik meg, addig sosem tudnak a mi hullámhosszunkra kerülni. Nem fogunk a minket legyilkoló békerendszer utáni határok mellett érvelni, meghalni érte pedig pláne nem. Ezt a miniszterelnök úgy fejezte ki, és ez a mi hozzáállásunk alapja: „Ez nem a mi háborúnk!” Aki pedig bele akar minket bármilyen módon rántani, az az ellenségünk. Idehaza és külföldön egyaránt.
Nyelvezet:
Büszkék rá, hogy azt a trágár, modernkedő, a valóságban nem létező nyelvezetet, amely sajnos a sajtó egy részét valóban eluralta, ők honosították meg. Nem az a baj, ha valaki civilben káromkodik néha. Még írásban, nagyinterjúban is elfér mondjuk egyszer, ha nagyot üt.
De töltelékszóként, meglévő magyar szavak szinonimájaként használva puszta trágárság. A nyelv és a sokrétű gondolkodás megalázása. Nem jófejség, hanem bunkóság. Mi így látjuk.
A személyiség:
Fidesz-tag volt az 1988-as kezdettől, plusz a párt külpolitikai tanácsadója, nem mellesleg alapító az SZDSZ-ben. (Kende Péter könyvében – „A Viktor” – vádpont volt Orbán ellen, hogy egyeseknél kettős párttagkönyvet gyanított. Kiderült, nem véletlenül. Az SZDSZ megpróbálta bekebelezni a Fideszt, és amikor nem sikerült, megsértődtek.) Hősünkről kiderül az is, hogy
„1990-ben ösztöndíjas voltam Amerikában, és ősszel Antall bemutatkozó viziten járt a Fehér Házban, és az engem segítő think tank elintézte, hogy bejussak az eseményre.”
(Ez egy merőben más világ. Mi nem vagyunk ösztöndíjasok Amerikában, nincs think tankunk, ami a hónunk alá nyúlna bárhol is vagyunk, leginkább azért sem, mert nem is tudjuk, mi az. Ezzel szemben olyan fogalmaink vannak, hogy Nagyboldogasszony, a Kárpátoktul le az Al-Dunáig, turul, a kő marad stb.)
„Úgy volt, hogy huszonnyolc évesen mehettem volna Bécsbe tudományos titkárnak, jól fizető állásba. Csakhogy pont behívtak megint katonának. (…) Apámnak akadt valami családi ismerőse a Szegedi Egyetem pszichiátriai klinikáján, aki intézett nekem katonaság alóli felmentési papírt, így mehettem Bécsbe, ott fél év, onnan Angliába egy másik fél évre.”
(1987-ben! Én éppen akkor vonultam be Lentibe. Nem jártam Bécsbe meg Angliába – ott azóta sem voltam – fél évekre. Apámnak sem volt ismerőse a pszichiátriai klinikán.)
Mindebből látszik: a különbségek feloldhatatlanok. Ők meg akarnak minket nevelni, de nem nagyon sikerül. Van azonban közös pont, én ezt találtam az interjúban, amit el tudok fogadni:
„A romboló ostobaságot nem megérteni kell, nem elfogadni, pláne nem szeretni, hanem be kell mutatni, beszélni kell róla, harcolni ellene, írni ellene, filmezni ellene, festeni ellene.”
Mi ugyan nem akartuk őket megnevelni, de ha erre kérnek minket, hát tessék.
Ungváry Zsolt: Változnak a határok – horvátok, Donáthok és a valóság
Címlapkép: Országgyűlési választás – 2022.04.03. Forrás: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
