Angyalmagasban – a Váci Székesegyház felújított freskói + Galéria

A templom története és előzményei

Vác első székesegyházát Géza király a győzelmes mogyoródi csatát megelőző fogadalma beváltásaként építtette Szűz Mária tiszteletére az egykori váci várdombon. A XVIII. századi püspökségek újjászervezésekor Eszterházy Károly püspök méltó környezetet keresett, az ország akkor egyik legnagyobb egyházmegyéje székesegyházának, amelyet korának késő barokk ízlése szerint kívánt megépíteni. Az alapkőletételre 1762. május 24-én került sor.

Azonban a templom végleges formáját Migazzi Kristóf püspöknek köszönheti. Ő a francia származású Isidore Canevale építésszel új tervet készíttetett. Canevale a homlokzatot teljesen átalakította, és ezzel a francia klasszicizmus akkor egyedülálló magyarországi képviselőjévé tette a váci székesegyházat, amelyet 1772. augusztus 15-én Nagyboldogasszony és Szent Mihály tiszteletére szenteltek fel.

Maulbertsch

A főoltár és a kupola freskóit a kor legjelentősebb osztrák festője, Franz Anton Maulbertsch készítette. A kupola hatalmas méretű freskója a Szentháromság diadalát ábrázolja. Több csoportban láthatjuk az Atyát, a Fiút és Szűz Máriát, angyalokkal körbevéve. Mellettük egyháznagyokat és szenteket találunk, magyar szenteket, apostolokat és Szent Józsefet fedezhetjük fel.

A templom építésekor egységes díszítő, úgynevezett architektúra festés készült, amelyet 1944-ben – mai napig nehezen megfejthető okból – egyszínű falfestéssel váltottak fel.

Az Örökségvédelmi Hivatal hozzájárulásával zajló munkálatok során a restaurátorok lemossák az 1944-ben felhordott festéket és helyreállítják az eredeti, XVIII. századi rozettás díszítő falfestést. Eközben egyúttal restaurálják a Maulbertsch freskókat is. A szentély freskó helyreállítása során a jelenleg látható Kontuly képet lefedik, és az eredeti díszítő architektúrát állítják vissza.

„Az az ajándék és öröm ért minket, hogy nagyjából egy éve elindulhattak a székesegyház restaurálási munkálatai. Egy nemzeti és kulturális kincsről beszélünk. Idén lesz 250 éves a templom. Az állami támogatásoknak köszönhetően elindulhattak a munkálatok. Nagy hála van a szívemben a szakemberek felé, hogy nem csak szakértelemmel dolgoznak itt, hanem szívvel is. Még ők sem látták a legelején, hogy mennyire sok munka ez a 6600 négyzetméternyi felület” – mondta el Marton Zsolt váci püspök.

Velledits Lajos főrestaurátor hozzátette: az első feladat, hogy eltávolítsák az 1942-44 között felhordott színezéket az első olyan architektúra festésről, amely nem a korszak rokokó ornamentikájával díszítette a székesegyházat, hanem annak építészeti értékeinek megfelelően

antikizáló motívumokat vitt fel a falra. Azokat az illuzórikus festésnek megfelelően perspektívikus rendben állította.

A múlt század közepén felvitt festés azzal kezdődött, hogy egy „nagyon goromba” mészfestéket vittek fel a felületre, amit nagyon nehezen lehet csak eltávolítani onnan.

A templom architetktúra festése eredetileg freskótechnikával készült 1771-ben. Ennek lényege, hogy nedves vakoltra kellett festeni. Erre vitte fel a meszes, egyszínű festéket két váci szobafestő – Varga József és Harmos Jenő. A kopott felületre egyszerűen rámeszeltek. Helyenként a mészbe még gipszet is kevertek. A munkálatok jelenlegi állása szerint a négy nagy dongaboltozatról ezt a durva anyagot sikerült eltávolítani. 

„A freskónak az a hátulütője, hogy nagyon pereg a festék vagy levelesen válik le a falról. Azok a részek, amelyeket Maulbertsch valódi freskótechnikával festett, viszonylag jó állapotban vannak. Ahol azonban rengeteget változtatott és ráfestett a megszáradt vakolatra, ott már nagyon nagy gondok vannak. A reneszánsz idején egy nap alatt egy fejecskét festettek ezzel a technikával a művészek. A barokkban azonban 4-5 négyzetméternyi felületet is megfestettek egyszerre.

A fal nedvesedése azonban nem mindig tartott ki a napi adag, az ún. „giornata” végére.

Amikor a művész még valamit változtatni is akart a freskó valamelyik részletén, már csak a száraz vakolaton tehette azt meg. Ezt azonban úgy sikerült megvalósítania, hogy gipsszel és egyéb kötőanyagokkal keverte a festéket” – magyarázta Velledits Lajos.

A kupola freskón a Szentháromság jelenik meg Máriával, a mennybe felvett asszonnyal, akinek a feje fölött a tizenkét csillag tündököl. A kupola záradékán emelt, ablakokkal megnyitott tornyocska, a lanterna boltozatán a Szentlélek repked galamb képében. Balról jobbra haladva az első csoportban egyházatyákat látunk, őket követi a magyar szentek csoportja (Szent István Szent Imrével és Szent László), Szent Márton püspök is volt, ezért a kard mellett a püspöki süveg utal erre.

Osvald Gáspár piarista szerzetes alakjának feltűnését az indokolja, hogy ő volt a székesegyház építésvezetője. A keresztény vértanú szüzek csoportjába belekeveredik Szent Erzsébet ábrázolása, aki gyönyörű rokokó ruhában, fekvő pozícióban egy pénzérmét ad a felé a kezét nyújtó koldusnak. Szent Orsolya, Szent Borbála, Szent Katalin, Szent Ágnes és Szent Ágota zárja a szentek csoportját. Őket követi a tizenegy apostol ábrázolása, akik közül nem mindegyik visel magán attribútumot (például Péter a kulcsokkal, Jakab a fűrésszel). A szerzetesi rendalapítók is feltűnnek. Az ő csoportjukat Keresztelő Szent János választja el Jézus atyafiságától.

Szent Fronto, a félkesztyűs szent püspök

„Érdekesség volt, hogy az ábrázolás alapján sikerült kitalálni, hogy melyik püspökről van szó az egyik alak esetében, akin csak egy fél pár kesztyű látható. Ő Szent Fronto. A legenda szerint a püspök egyszerre két helyen volt egy időben: Márta temetésén, ahol ottfelejtette a kesztyűjét. Ezzel párhuzamosan a szerzetesi stallumban elszenderedett a zsolozsma közben. Miután felébredt, azt tapasztalta, hogy nincs meg a kesztyűje. Miután elküldött érte valakit, a sekrestyés nem adta oda, csak a pár egyik felét. Csoda történt ugyanis, aminek a tárgyi bizonyítékát megőrizte a sekrestyés” – mesélte az izgalmas felfedezést a főrestaurátor a székesegyház kupolájának angyali magasságában.

A címlapképen gyönyörű színekben pompázó alakok láthatók a Váci Székesegyház felújított freskójának részletén. Fotó: Gável András