Postai küldeményként adták fel a kézigránátokat
– Sokat lehet hallani a Rongyos Gárdáról, nemrégiben film is készült róluk. Kik is voltak a rongyosok, akik kiharcolták a Sopron jövőjéről szóló népszavazást?
– A „rongyosok” gyűjtőnév alatt nem csak a kecskeméti tanyavilágban 1919 áprilisában – Héjjas Iván tartalékos repülő főhadnagy vezetésével – a nemzetmentő és antikommunista céllal létrejött Rongyos Gárdát kell értenünk, hanem mindazokat, akik részt vettek az 1921-es nyugat-magyarországi felkelésben. Ebben többféle különítmény játszott szerepet a Rongyos Gárda mellett. Soraikban hazaszerető, antibolsevista, gazdag hadi tapasztalatokkal rendelkező tisztek, altisztek és katonák, a hajdanvolt Székely Hadosztály tagjai, Kecskemét, Kunszentmiklós, Gödöllő, Aszód és Vác környéki parasztemberek, dél-erdélyiek Petrozsényból, soproni főiskolások, magyaróvári gazdászok, pesti műegyetemisták, menekült selmecbányai akadémisták, sőt még albán és bosnyák népfelkelők is küzdöttek.
Az ország minden tájáról érkeztek Nyugat-Magyarországra fegyveres különítmények, paramilitáris szabadcsapatok, amelyek a honvédelemben egyetértettek, de a királykérdésben már annál kevésbé.
– Ezek szerint meglehetősen sokfélék voltak a rongyosok. Mennyire voltak tapasztaltak a harcászatban?
– Zömük katonaviselt ember volt, akik megjárták a Nagy Háború hadszíntereit, ezért a kiképzésükre nem kellett időt fordítani. Gyalogosok és tüzérek mellett voltak huszárok, rohamcsapatbeliek, utászok, de olyanok is, akik az 1916-os erdélyi román betöréskor folytattak diverziós tevékenységet, és tudásukat most kamatoztathatták. Szinte minden társadalmi rétegből érkeztek, volt közöttük főnemes és aranysarkantyús vitéz egyaránt. Csatlakoztak hozzájuk tizenévesek is, például a kecskeméti felsőkereskedelmi iskola 12 tanulója, de még egy 45 fős győri diákszakasz is.
A Győrvármegye című lap szerint „a legtöbb felkelő az intelligencia köréből került ki, a megszállásra ítélt Nyugatnak s a már elszakított részeknek menekült magyarjaiból”.
– A rongyosok kaptak segítséget a kormányzattól?
– Hivatalosan a magyar kormány nem támogathatta a felkelőket, de titokban kormánymegbízottként Gömbös Gyula szolgálaton kívüli vezérkari százados is részt vett a felkelés szervezésében, kirobbantásában és támogatásában. A nyugati nyomásra betiltott Nyugat-magyarországi Liga, az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Kettőskereszt Vérszövetség és más irredenta szervezetek kezdtek toborzásba. A soproni Ifjúsági Kör, illetve a magyaróvári gazdasági akadémia a katonaviselt tagjainak ugyancsak „felkelő-behívót” küldött.
Mozgósított a Rongyos Gárda is, amelynek nemzeti és honmentő tevékenységét egyes történészek még ma is elítélik.
– Hogy néztek ki a Rongyos Gárda tagjai?
– A felkelők kezdetben nem rendelkeztek egységes ruházattal, nehogy magyar katonáknak nézzék őket. A civil gúnyát és a „legfantasztikusabb öltözeteket” viselő csoportok azért egy-egy viseleti cikk segítségével próbáltak katonás jelleget kölcsönözni megjelenésüknek. A tarkabarka öltözékek sajátossága volt, hogy majd mindenki „vételezett” magának egy-egy katonai ruházati és felszerelési cikket – pl. köpenyt, sapkát, sátorlapot, lábbelit, kenyérzsákot, tábori takarót stb. Végül mégis kialakult egyfajta felkelő „uniformis”, ennek fő ismérve volt a széles karimájú kalap rajta a pajzs alakú lemezen a zöld mezőben fehérlő kettős kereszt. Idővel a felkelők szó szerint lerongyolódtak, így az általuk kézben tartott területeken összeírták a szabókat, cipészeket és csizmadiákat, hogy ruházatukat rendbe hozzák.
– Milyen fegyvereik voltak a rongyosoknak?
– Nem puszta kézzel indultak honmentésre, hiszen az 1920. július 30-i „snájdig fegyvertény” eredményeként, Francia Kiss Mihály vezetésével alaposan megdézsmálták a rongyosok a fürstenfeldi fegyverraktárat. Ennek eredményeképpen 3000 darab 8 mm-es 95 M. Mannlicher puskát, karabélyt és kurtályt, német gyártmányú 7,92 mm-es 98 M. Mauser puskát, valamint 30 darab 8 mm-es 7 M. és 7/12. M. Schwarlose géppuskát, nagy mennyiségű lőszert és kézigránátot rejtettek el Kecskemét környékén, s amikor Sopron védelméhez fegyverek kellettek, ezeket adták fel postai küldeményként. Többségük meg is érkezett Nyugat-Magyarországra.
A felkelők felfegyverzése a „senki földjén” történt, a magyaróvári mezőgazdászok például Zuhányban augusztus végén kapták meg karabélyaikat, négy géppuskát és a lőszer-javadalmazást szivarosdobozokba csomagolva.
Gyalogsági ásók híján nem tudták beásni magukat, ezért tűzharc esetén terepakadályok mögött kerestek fedezéket.
Olykor a lelemény is segítségükre volt. A második ágfalvi ütközetben a felkelők sikerrel hitették el az osztrákokkal, hogy tüzérségük is van: „Az iskola udvarán nem kis csodálkozásunkra Olcsán bosnyák szakaszvezető és két társa esővizes hordót gurítanak középre és abba lövöldöznek. A hatás nagy. A detonáció felér egy jó közepes kaliberű ágyú dörrenésével.” Sikeres rajtaütéseik eredményeként géppuskákat, puskákat, lőszert, távbeszélő állomásokat és felszerelési tárgyakat – rohamsisakokat, tölténybőröndöket, tölténytáskákat – is zsákmányoltak.
Babucs Zoltán hadtörténésszel, a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértőjével interjúnk a jövő héten folytatódik.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Fortepan.hu, Vargha Zsuzsa
