Szijjártó: A NATO-álláspont egybeesik a magyar nemzeti érdekkel

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Berlinben a védelmi szövetség külügyminisztereinek informális tanácskozásán.

A miniszter a megbeszélés szünetében tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Magyarországnak Ukrajnával szomszédos országként az a legfontosabb szempont, hogy ne terjedjen tovább a háború, ezért „kifejezetten jó hír”, hogy éppen ez a szövetség legnagyobb tagjainak álláspontja nyomán kikristályosodó közös álláspontja.

A NATO-ban „mindenki tudja, hogy Magyarország a béke pártján áll és szomszédos országként speciális helyzetben van” – mondta Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy a józan ész hangja szerencsére elég erős a szövetségben.

Kiemelte, hogy a NATO védelmi szövetség, „nekünk pedig az az érdekünk és legfontosabb feladatunk, hogy megvédjük Magyarországot és a magyar embereket”. Hozzátette: az az álláspont is széles körű támogatást élvez, hogy mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közvetlen összeütközésének elkerüléséért.     A helyzet „rendkívül törékeny, és fokozott óvatosságra van szükség, ezért természetesen értjük és tiszteletben tartjuk, hogy jó pár tagország fegyverszállításokkal is segíti Ukrajnát, de nagyon fontos, hogy ezekre a szállítások ne NATO-keretben valósuljanak meg.

A tagok egyet is értenek abban, hogy „a NATO nem szállít fegyvereket ebbe a konfliktusba”.

Magyarország is azért döntött úgy, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnába és nem engedi át területén a közvetlenül Ukrajnába tartó szállítmányokat, mert ezzel biztosítani lehet, hogy az ország ne sodródjék bele a háborúba – fejtette ki a miniszter.

Mint mondta, a tanácskozáson elhangzott az is, hogy az eszkaláció és a „bizonyos félreértésekből adódó tragikus következmények elkerülése érdekében fenn kell tartani a stratégiai kommunikációt Oroszországgal”. Magyarország ezt teljes mértékben támogatja, és üdvözli, hogy a héten közvetlenül egyeztetett telefonon az amerikai és az orosz védelmi miniszter.

Szijjártó Péter a válság humanitárius vonatkozásaival kapcsolatban elmondta: a tanácskozáson ismertette, hogy megközelítette a 700 ezret az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekültek száma. Aláhúzta:

„természetesen beengedünk mindenkit, aki a háború elől menekül, és el is látjuk őket”. Hozzátette: a háborús helyzet dinamikája alapján nem csökken az érkezők száma, de Magyarország készen áll segíteni mindenkinek, akinek a háború miatt menekülnie kell.

A miniszter elmondta, hogy a tanácskozáson érintőlegesen az Oroszország elleni büntetőintézkedésekről is volt szó, amelyekkel kapcsolatban kiemelte, hogy értelmetlen olyan szankciókat hozni, amelyek jobban fájnak saját magunknak, mint annak az országnak, amellyel szemben kivetnénk.     Hangsúlyozta: Magyarország továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy mivel „nem a magyar emberek tehetnek ennek a háborúnak a kitöréséről, ezért nem is várhatja el senki, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát”.     A finn és a svéd csatlakozási törekvésekről szólva kiemelte, hogy Magyarország mindig is támogatta a nyitott kapuk politikáját, de tekintettel kell lenni a Törökország által jelzett érzékenységekre is.

Szijjártó Péter a NATO tervezett új stratégiai alapdokumentumával összefüggésben kiemelte, hogy a keleti mellett a déli biztonsági kihívásokról, a terrorizmusról és illegális migrációról sem szabad megfeledkezni.

Kifejtette: a terrorszervezetek igyekeznek kihasználni, hogy Európa figyelme az ukrajnai háborúra irányul, és mivel Oroszország és Ukrajna is a legnagyobb gabonaexportőrök közé tartozik, a konfliktusuk miatt csökkenő kivitel súlyos élelmezési gondokat okozhat eleve kevéssé stabil térségekben. Ez pedig a szélsőségek és a terrorizmus erősödéséhez vezethet, aminek hatására újabb migrációs hullámok indulhatnak el – mondta a miniszter.

(MTI)

Címlapkép: Facebook/Szijjártó Péter

Iratkozzon fel hírlevelünkre