Már lehet regisztrálni a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozóra

Elindult a regisztráció és a jegyvásárlás a Magyarországi Evangélikus Egyház legnagyobb ifjúsági eseményére, a Szélrózsára, amelyet július 13-17. között Gyulán tartanak – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták: a találkozón a résztvevők hitük megélése mellett értékteremtő, szórakoztató és ismeretterjesztő programokon vehetnek részt. Az áhítatok, előadások, kerekasztal-beszélgetések, koncertek mellett sportversenyek, ügyességi és szellemi játékok, kézműves foglalkozások, kulturális programok biztosítják a fesztiválhangulatot. Minden Szélrózsát más helyszínen és más mottóval rendeznek meg. Az idei találkozó a Lukács evangéliumából vett „Közöttetek van” üzenetre épül – olvasható a közleményben.

A találkozóra június 19-ig online lehet regisztrálni a szelrozsatalalkozo.hu oldalon. Ugyanitt találhatók információk az étkezési, sátrazási és utazási lehetőségekről, továbbá ide töltik fel folyamatosan a Szélrózsa programjait. Az első Szélrózsát több mint 25 éve tartották evangélikus fiatalok kezdeményezésére, az országos szintű keresztyén találkozó akkor egyedülálló volt. Már az első Szélrózsán is több száz fiatal vett részt a Tolna megyei Váralján, azóta minden második év nyarán több ezer résztvevővel rendezik meg találkozót – tették hozzá.

(MTI)

Címlapkép: Szélrózsa − evangélikus ifjúsági találkozó/Facebook

Iratkozzon fel hírlevelünkre