Szilas Imre pünkösdi miséjének bemutatója Alsóörsön

„Évekig úgy éreztem, hogy az, mit alkottam, teljesen el lett felejtve. Az Abonyi misét szerették az emberek, viszont hamar úgy tűnt, mintha a fiókomnak írtam volna. De voltak azért olyanok, akik elkezdték feltámasztani a korábbi miséket is. Egyfajta mozgalom indult el ezen a téren. Egyszóval nagyon hálás vagyok az elismerésért” – nyilatkozta korábban Szilas Imre, Szikra-életműdíjjal elismert alkotóművész a Pengetőnek adott interjúban. A zeneszerzőtől azt is megtudhattuk, hogy Bardóczi Gyula kérte fel arra Magyarországról, hogy szerezzen egy pünkösdi szentmisét. 

A zeneszerző idén nyáron azonban a pünkösdi misekompozíciójával lep meg bennünket az Alsóörsi keresztény zenei napok keretében. A rendezvényen sok más előadót is láthatunk. Fellépnek: Borka Zsolt és zenekara, a Nagykovácsi Gitárosok csapata, Takáts Eszter, a Kőszegi ifjúsági együttes és a Misztrál a gyönyörű versmegzenésítéseivel.

Szilas Imre a Vasárnapnak: Felajánlottam a tehetségemet Istennek


Hirdetés

Június 17-én a megnyitó beszédeket követően Steinbach József püspök és Kálmán Csaba lelkészi főjegyző tartják az istentiszteletet a festői szépségű Alsóörsön. Vasárnap este 18:00 órakor Udvardy György érsek mutat be ünnepi szentmisét, amelynek keretében Szilas Imre pünkösdi miséjét hallgathatjuk meg a szerző és magyarországi kórusának előadásában.

 

Szilas Imre a Vasárnapnak: Felajánlottam a tehetségemet Istennek

'Fel a tetejéhez' gomb